Az Európai Bizottság ERASMUS + ifjúsági programja finanszírozásában létrejött Csereprogram keretein belül Gálaestet tartott az Art- Mix Művészeti és Kulturális Egyesület „ Van közös nyelvünk” címmel a KMO-ban.

Az uniós támogatásból megvalósított csereprogramon 24 fiatal és kísérőik vettek részt, akik a Jezsuita Roma Szakkollégiumban laktak az egyhetes tábor alatt. Az olasz, török, macedón és magyar fiatalokból álló közösséget az egymásban való megértésben a zene és a tánc segítette. A tábor alatt nem csak barátságok, hanem közös tánccal egybekötött zenés műsorok is születtek, amelyeket az érdeklődőknek a gálán mutattak be. A különböző nemzetiségű fiatal tehetségek először külön-külön csoportokban kápráztatták el a közönséget, majd az est végén egy közös produkcióval léptek a színpadra. A program a Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány, a Kispesti Cigány Önkormányzat és a Meló- Diák taneszköz centrum támogatásával jött létre.

Az uniós programmal is szerették volna a dal és a tánc segítségével közelebb hozni egymáshoz a különböző kultúrájú népeket a szervezők – mondta lapunknak Mihály András (Fidesz-KDNP) képviselő, az oktatási és ifjúságpolitikai bizottság elnöke.

 

[GALÉRIA-1]
Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Fővárosi strandkörkép

A nyári melegben megtelnek a strandok és uszodák szerte Budapesten. Összegyűjtöttük a fővárosi és agglomerációban található strandokkal kapcsolatos tudnivalókat.

Megnyílt Budapest legnagyobb P+R parkolója a KÖKI-nél

Mától birtokba vehetik az autósok a háromszintes, 330 férőhelyes őrzött P+R parkolóházat KÖKI Terminál bevásárlóközpontnál. Budapest legnagyobb P+R parkolóját dr. György István főpolgármester-helyettes nyitotta meg, ahol az eddig is üzemelő nyitott P+R parkolóval együtt mostantól több mint 530 férőhely áll az autósok rendelkezésére, napi egyetlen vonaljegy áráért.

Győri Ottmár, a Wekerletelep első gondnoka

144 éve ezen a napon született Győri Ottmár, a Wekerletelep utcahálózatának tervezője, az építkezés felügyelője, a telep első gondnoka.

Kosz és káosz az Attila utcában

Kispest talán egyik legaggasztóbb állapotú része az Attila utca, amelynek rendezése úgy tűnik, kifog az önkormányzaton. Kosz, szemét, rendetlenség, és térfigyelő kamera, amely mintha azért lenne, hogy lehessen a lomokat valami alá pakolni.