Felszerelték a két újabb rendszámfelismerő kamerát, amelyekről a nyáron döntött a képviselő testület a Fidesz-KDNP képviselőinek előterjesztése nyomán. Az egyik új berendezés a Hunyadi térnél, a másik pedig a Wekerletelep mellett, a Határ úton figyeli a forgalmat; ez utóbbival az itt élőket régóta zavaró, engedély nélküli nehézgépjármű-forgalmat is ellenőrzik majd a tervek szerint.

Kispest egyik kapujában, a Hunyadi térnél Szathury Kolos (Fidesz-KDNP), a Határ úton pedig Lazányi Ferenc és Ékes Gábor (Fidesz-KDNP) képviselők egyéni indítványára helyeztek ki rendszámfelismerő kamerákat a rendőrséggel együttműködve. A két új kamerával duplájára nőtt a kerületben működő rendszámfelismerők száma, amelyekkel elsősorban az elhaladó járművekkel kapcsolatos jogszabálysértéseket vagy akár tudja kiszűrni a rendőrség, például a körözés alatt lévő, forgalomból kivont vagy érvényes forgalmi nélkül közlekedő járműveket. Emellett nagy segítséget jelenthetnek a lopott gépjárművek, vagy a kerületben bűncselekményt elkövetők kézre kerítésében is. A képviselők Dódity Gabriella polgármesterjelölttel együtt korábban egyeztettek Kispest rendőrkapitányával a rendszámfelismerő-rendszer fejlesztéséről. Dódity Gabriella javaslatára a Határ úti kamerával az útszakaszra engedély nélkül behajtó teherautókat is szűrhetnék.

 

Dódity Gabriella lapunknak elmondta, polgármesteri programja fontos elemének tekinti a térfigyelő rendszer fejlesztését, további rendszámfelismerő kamerák létesítését és a rendőrjárőrök létszámának növelését annak érdekében, hogy a kispestiek biztonságban érezzék magukat, a bűnelkövetők pedig elkerüljék kerületünket.

 

A képen Dódity Gabriella polgármesterjelölt és Lazányi Ferenc képviselő

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Fővárosi strandkörkép

A nyári melegben megtelnek a strandok és uszodák szerte Budapesten. Összegyűjtöttük a fővárosi és agglomerációban található strandokkal kapcsolatos tudnivalókat.

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Kosz és káosz az Attila utcában

Kispest talán egyik legaggasztóbb állapotú része az Attila utca, amelynek rendezése úgy tűnik, kifog az önkormányzaton. Kosz, szemét, rendetlenség, és térfigyelő kamera, amely mintha azért lenne, hogy lehessen a lomokat valami alá pakolni.

Győri Ottmár, a Wekerletelep első gondnoka

144 éve ezen a napon született Győri Ottmár, a Wekerletelep utcahálózatának tervezője, az építkezés felügyelője, a telep első gondnoka.