A Határ úti buszvégállomás tarthatatlan állapotban van, pedig a felújítás rajtra készen áll, akár már holnap megkezdődhetne. A legtöbb kereskedő jogkövetően elhagyta már a pavilonját, néhányan azonban közterület-használati engedély nélkül is tovább működnek. Két vállalkozás pert is indított, ami sajnos késlelteti a kezdést. A félig lebontott pavilonok maradványai pedig még az eddiginél is lehangolóbbá teszik a végállomást. Kosz, szemét, szétbontott építmények mindenfelé – írta weboldalán Dódity Gabriella. A kispesti Fidesz-KDNP frakcióvezetője, aki korábban a Fővárosi Önkormányzat főtanácsadójaként maga is dolgozott a projekten, levélben fordult a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság (korábbi Fővárosi Közterület-felügyelet) vezetőjéhez, illetve Budapest Főváros Kormányhivatalához, hogy a felújítás megkezdéséig segítsenek felszámolni a területen található áldatlan állapotot. Mint írja, a héten pedig egyeztető tárgyalásra kerül sor dr. Szeneczey Balázs városfejlesztésért felelős főpolgármester-helyettesnél a felújítással kapcsolatban, ahol minden érintett szervezet, önkormányzati cég, hivatal és hatóság munkatársaival megbeszéljük az előttünk álló feladatokat, lehetőségeket. „A részletekről természetesen beszámolok” – zárta szavait Dódity Gabriella.
[GALÉRIA-1]
Tarthatatlan állapotok a végállomáson (a képre kattintva galéria nyílik)