Fellélegezhet Kispest, ugyanis a kormány már tegnap este megkezdte a Budapesti Vegyiművek területén található veszélyes anyagok elszállítását a kormányhivatal munkatársai és környezetvédelmi szakemberek jelenlétében.

Tegnap délután Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter jelentette be, hogy közvetlen veszély esetén azonnal intézkednek a Budapesti Vegyiművek területén található veszélyes hulladék elszállításáról. Közvetlenül Lázár bejelentése után az illetékes kormányhivatal környezetvédelmi szakemberei helyszíni vizsgálatot tartottak, amely alapján úgy döntöttek, hogy a legveszélyesebb anyagok eltávolítása azonnal megkezdődik, Az MTI friss fotói alapján tegnap este meg is kezdődött a munka.  Első körben a legveszélyesebbnek számító, sérült tartályban lévő, kikristályosodott mérgező anyagokat vitték el és ezután számolják fel a többit.

 

A kerületi Fidesz-KDNP frakcióvezetője, Dódity Gabriella a következőképpen vélekedett a kormány gyors és hatékony közbenjárásáról.
 

 – A munkához szükséges, becslések szerint 1,1 milliárd forintnyi forrást a Nemzetgazdasági Minisztérium megelőlegezi. Így okkal bízhatunk benne, hogy gyors és megnyugtató megoldás születik a Wekerleteleptől mindössze pár száz méterre fekvő területen kialakult veszélyes helyzet elhárítására. A kispestiek, erzsébetiek és ferencvárosiak nevében köszönjük a kormánynak az intézkedést –vélekedett Dódity a legnagyobb közösségi portálon. 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Fővárosi strandkörkép

A nyári melegben megtelnek a strandok és uszodák szerte Budapesten. Összegyűjtöttük a fővárosi és agglomerációban található strandokkal kapcsolatos tudnivalókat.

Győri Ottmár, a Wekerletelep első gondnoka

144 éve ezen a napon született Győri Ottmár, a Wekerletelep utcahálózatának tervezője, az építkezés felügyelője, a telep első gondnoka.

Megnyílt Budapest legnagyobb P+R parkolója a KÖKI-nél

Mától birtokba vehetik az autósok a háromszintes, 330 férőhelyes őrzött P+R parkolóházat KÖKI Terminál bevásárlóközpontnál. Budapest legnagyobb P+R parkolóját dr. György István főpolgármester-helyettes nyitotta meg, ahol az eddig is üzemelő nyitott P+R parkolóval együtt mostantól több mint 530 férőhely áll az autósok rendelkezésére, napi egyetlen vonaljegy áráért.

Kosz és káosz az Attila utcában

Kispest talán egyik legaggasztóbb állapotú része az Attila utca, amelynek rendezése úgy tűnik, kifog az önkormányzaton. Kosz, szemét, rendetlenség, és térfigyelő kamera, amely mintha azért lenne, hogy lehessen a lomokat valami alá pakolni.