A Fidesz frakció szóvivője a szocialista Burány Sándor azon kijelentésére reagált, hogy a 2010-es árfolyamon kellett volna forintosítani a devizahiteleket.

Újabb fronton próbáltak támadni az ellenzékiek a deviza-botránnyal kapcsolatban. Burány Sándor szocialista politikus véleménye szerint a 2010-es árfolyamon kellett volna forintosítani a devizahiteleket. Turzson Bence a Fidesz-frakció szóvivője Burány képletéhet ez meghökkentő és matematikailag elgondolkodtató adatot tett hozzá.

 

–       Ha valaki azt mondja, hogy 2010-es árfolyamon kellett volna rögzíteni a devizahiteleket, tegye hozzá azt is, hogy akkor a mai 1,7 százalék helyett 5,47 százalékon voltak a bankközi forintkamatok- utalt Turzsán arra a fontos tényre, hogy a magas kamatokkal sem jártak volna jobban a devizakárosultak.

 

[GALÉRIA-1]

 

A baloldal rendszeresen azzal példálózik, hogy az emberek nem elégedettek a forintosítás mértékével kapcsolatban A szóvivő szerint valóban vannak olyanok, akik csalódottak, de összességben azt tapasztalta, hogy az elszámoló levelek kézhezvételét követően az emberek nem csalódtak. Tuzson hozzáfűzte: mindenki előtt nyitva áll a jogorvoslat lehetősége. Számukra azt javasolta, hogy forduljanak a Pénzügyi Békéltető Testülethez, mivel fontosnak tartja, hogy fel kell lépni azon bankok ellen, amelyeknél visszaélések tapasztalhatók.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Fővárosi strandkörkép

A nyári melegben megtelnek a strandok és uszodák szerte Budapesten. Összegyűjtöttük a fővárosi és agglomerációban található strandokkal kapcsolatos tudnivalókat.

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Kosz és káosz az Attila utcában

Kispest talán egyik legaggasztóbb állapotú része az Attila utca, amelynek rendezése úgy tűnik, kifog az önkormányzaton. Kosz, szemét, rendetlenség, és térfigyelő kamera, amely mintha azért lenne, hogy lehessen a lomokat valami alá pakolni.

Győri Ottmár, a Wekerletelep első gondnoka

144 éve ezen a napon született Győri Ottmár, a Wekerletelep utcahálózatának tervezője, az építkezés felügyelője, a telep első gondnoka.