Három és fél évtizede találta meg otthonát a Wekerlei Kultúrház és Könyvtár a Petur utcában. Az ünnepségen rengeteg kerületi lakos jelent meg, akik együtt ünnepelték a neves intézmény születésnapját.

Maga a kultúrház és könyvtár jogelődje ennél idősebb (66 éves), de jelenlegi végleges helyét 35 éve, június 6-án találta meg a Petur utca 7 szám alatt. Az egész délutánt átfogó ünnepségen kicsiknek és nagyoknak egyaránt szórakoztató programokkal készült az intézmény vezetője Szabó Mária és a kerület művészei. Az igazgatónő őszinte nosztalgiával emlékezett.

 

–          Úttörőház múltjából adódóan a gyerek- és családi programokra fókuszálunk, akiket mindig is a fő célközönségünknek tartottunk. Ezt nem is bánjuk, mivel a környéken nagyon sok család él és nagyon hálás közönség. 2009 óta elhatároztuk, hogy lesz egy újfajta profilunk, ugyanis ekkoriban kezdtek el a fenntarthatóság mellett kampányoló civil mozgalmak is felerősödni. Számos pályázatot írtunk ki és kezdeményezést szerveztünk – mesélte Szabó a Kispest.info-nak.

 

Ékes Gábor, a Fidesz-KDNP wekereli képviselője a környék lakosaként számos kedves, gyerekkoráig visszanyúló emléket őriz a hírneves intézményről és szellemiségéről.

 

–          Nem olyan régi intézményről van szó. A jogelődjei a kerület más részein voltak. Az én korosztályom számára, akik itt élünk Wekerlén születésünktől fogva valamilyen szempontból fontos szerepet játszik az életünkben a Kultúrház, még akár Úttörőház korából is. Emlékszem, gyermekkoromban ide jártam modellező szakköre és ez rendkívül sokat tett hozzá az életemhez. Összességében elmondható, hogy az a fejlődés, ami utolérte az intézményt mindenképpen pozitív –vélekedett Ékes.   

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Fővárosi strandkörkép

A nyári melegben megtelnek a strandok és uszodák szerte Budapesten. Összegyűjtöttük a fővárosi és agglomerációban található strandokkal kapcsolatos tudnivalókat.

Győri Ottmár, a Wekerletelep első gondnoka

144 éve ezen a napon született Győri Ottmár, a Wekerletelep utcahálózatának tervezője, az építkezés felügyelője, a telep első gondnoka.

Megnyílt Budapest legnagyobb P+R parkolója a KÖKI-nél

Mától birtokba vehetik az autósok a háromszintes, 330 férőhelyes őrzött P+R parkolóházat KÖKI Terminál bevásárlóközpontnál. Budapest legnagyobb P+R parkolóját dr. György István főpolgármester-helyettes nyitotta meg, ahol az eddig is üzemelő nyitott P+R parkolóval együtt mostantól több mint 530 férőhely áll az autósok rendelkezésére, napi egyetlen vonaljegy áráért.

Kosz és káosz az Attila utcában

Kispest talán egyik legaggasztóbb állapotú része az Attila utca, amelynek rendezése úgy tűnik, kifog az önkormányzaton. Kosz, szemét, rendetlenség, és térfigyelő kamera, amely mintha azért lenne, hogy lehessen a lomokat valami alá pakolni.