Ruhaipari iskolában végzett Magyarné Gyöngyi, ezért nem csoda, hogy kreatív megoldások nem hiányoznak az ékszereiből, aki kézműves fülbevalókat, gyűrűket és nyakláncokat árul az interneten és különböző vásárokon. – Ékszereimet igyekszem korosztálynak megfelelően elkészíteni. Többen fémallergiások, így a legtöbb ékszerem nikkelmentes, a gyűrűk gyönggyel vannak fűzve. Nálam minden egyes darab egyedi, nincs két egyforma. A szokásos alapanyagokon felül belecsempészek az ékszereimbe gombot, csipkét és egyéb szöveteket is. De igazi extrém fülbevalókat is készítek, volt már, hogy dobókockát tettem bele, most például a Legóval próbálkozom – mondta el Gyöngyi, aki az otthonában lévő tárgyakból merít ötleteket. – Mindig kitalálok valami újítást, van úgy, hogy a vevőnek van különleges kérése vagy ötlete, én pedig megpróbálom megvalósítani. Sok egyéni megrendelésem van, de ha valakinek nincs saját igénye, akkor a már meglévő készletemből tudok neki ajánlani teljesen egyedi darabokat, vagy éppen olyan színben készítem el, amire éppen szüksége van – magyarázta az ékszerkészítő hölgy. Az árkategória nagyon baráti, hiszen átlagos bizsuárakon értékesít Gyöngyi, csak a kristály alapú ékszereknek van kicsivel magasabb árfekvése.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

A rendvédelmi szervek dolgozóit tüntette ki nemrég az önkormányzat

Az év rendőre Lakatos János rendőr zászlós, az év tűzoltója Soltész Péter…

A Száguldó Őrnagyra, Puskás Öcsire emlékeztek halálának évfordulóján Kispesten

Messzire szállt a kispesti horgászbolt jó híre

Noha Magyarország a versenyhorgászatban jó ideje egyfajta nagyhatalomnak számít, a „hétköznapi” pecások száma még sosem nőtt akkora mértékben hazánkban, mint az utóbbi néhány évben. Többségük a magántavak partján, feeder bottal, method technikával keresi a halat, mint azt a kispesti Duplakukac Horgászbolt ügyvezetőjével, Kádas Józseffel történt beszélgetésünk is egyértelműsített.

Akikre büszkék lehetünk

Ünnepélyes keretek között, összesen 72-en vehették át elismeréseiket két egymást követő napon a Kispest önálló településsé válásának 150. évfordulója alkalmából tartott képviselő-testületi üléseken. A 2020-as és 2021-es esztendő kitüntető címeit a KMO-ban adták át azoknak, akik kiemelkedő munkásságukkal öregbítették Kispest hírnevét, illetve végezték vagy végzik munkájukat a kerületért, a kerületiekért. Mint az lenni szokott, az ünnepségen díszpolgárokat is avattak – összesen 6-an kapták meg a címet.