Tovább nő a két gyermekes családok adókedvezménye, január 1-jétől, 30 ezer forint havi adókedvezményt kapnak a két gyermekesek.

 

Megújul és sokkal rugalmasabb lesz a bölcsődei ellátórendszer. A kormány célja, hogy egyetlen családnál se legyen a munkavállalás akadálya, hogy nem tudják elhelyezni a három év alatti gyermekeiket. A hagyományos bölcsődék mellett mini bölcsődék is létrejönnek, a családi napközik családi bölcsődékké alakulnak és munkahelyi bölcsődék létrehozását is támogatják. Tovább növelik a bölcsődei helyek számát és a dolgozók bérhelyzetét is javítják.

 

Fontos előírás, hogy kiterjesztik a bölcsődei ellátás megszervezésének kötelezettségét minden olyan településre, ahol legalább 40 három év alatti gyermek lakik vagy öt olyan gyermek, akiknek szülei igénylik a bölcsődei elhelyezést. A családok azt fogják érezni a jövő évtől, hogy egyre több lesz a bölcsőde típusú lehetőség és egyre kevesebb akadálya lesz a gyermekvállalásnak.

 

Az országban egyre népszerűbb a család alapítás, hiszen az elmúlt években 30 százalékkal nőtt a házasságkötések száma, a termékenységi mutató pedig öt év alatt – 2010 és 2015 között – 15 százalékkal emelkedett.

 

Akik a gyermekvállalás mellett döntenek, vagy gyermeket nevelnek, több támogatási forma közül is választhatnak.

 

A családi otthonteremtési kedvezmény (CSOK) bevezetése óta több mint 30 ezer családnak ítélték meg ezt a lehetőséget, a támogatás mértéke pedig meghaladta a 67 milliárd forintot.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

A kóbor macskákat ivartalanítják

Több mint negyven gazdátlan, közterületen élő macskát ivartalanított Kispesten két civil szervezet. A macskák túlszaporodása nemcsak állatvédelmi, ökológiai probléma is egyben.

A háziorvosok rezsiköltségeinek átvállalását kéri a jobboldal

A háziorvosok teljes rezsiköltségeinek átvállalását kéri az önkormányzattól a kispesti Fidesz-KDNP képviselőcsoport, mert szerintük a kerület nem versenyképes a többi kerülettel szemben a háziorvosok számára, máshol ugyanis a teljes rezsi átvállalásával csábítják és tartják meg az orvosaikat. Kispesten egyre nagyobb az orvoshiány, így az önkormányzatnak valamit lépnie kell.

Jogerős: Gajda Péter törvényt sértett

Törvény- és alaptörvényt sértő módon járt el Gajda Péter (MSZP) polgármester – mondta ki a Kúria, amikor pártállami időket idéző módon leragasztotta a Fidesz országgyűlési választási plakátjait. A Gajdának erre lehetőséget adó jogsértő önkormányzati rendeletet a Kúria megsemmisítette.

BKK közlemény: Két napon át késő este és éjszaka lezárjuk a Sibrik Miklós úti felüljárót

A Sibrik Miklós úti felüljáró újjáépítéséhez kapcsolódó bontási munkák miatt szeptember 11-én, csütörtökön és 12-én, pénteken késő este és éjszaka 22:00 és 4:00 között lezárjuk a felüljárót. Ezért az erre közlekedő nappali járataink a késő esti időszakban, éjszakai buszaink pedig teljes üzemidejükben a felüljárót elkerülve, módosított útvonalon közlekednek a lezárás idején. Az előttünk álló körülbelül egy évben több alkalommal kerül még sor hasonló késő esti, éjszakai forgalomkorlátozásokra annak érdekében, hogy a közúti forgalom a híd teljes újjáépítése idején a nappali órákban fenntartható legyen. A rekonstrukciós munkák – amelyek során kicseréljük az átkelő teljes szerkezetét, valamint új útpályát építünk, a gyalogos járdán pedig részben kerékpársávot, részben közös használatú gyalogos-kerékpáros útfelületet hozunk létre – első fázisa a befejezéséhez közeledik. Az újjáépítést a Fővárosi Önkormányzat közútkezelőjeként a Budapesti Közlekedési Központ végzi.