Mégis benyújtja a Fővárosi Önkormányzat kerületek számára meghirdetett Tér_Köz pályázatára a Gutenberg körúti wekerlei piac megújulásáról szóló terveket az önkormányzat. Gajda Péterék nem akartak pályázni, a Fidesz-KDNP képviselőcsoport javaslatára döntöttek mégis így. A pályázat a 2013-as tervekre épül, de kiegészítik azt a lakossági és civil szervezetek ötleteivel is.

Gajda nem pályázott volna

 

Ismét megnyílt a lehetőség a fővárosi kerületek számára, hogy közösségi terek megújítására pályázzanak a Fővárosi Önkormányzat Tér_Köz pályázatán. Az önkormányzat két pályaművet nyújtott volna be csupán, a kertvárosi Temesvár utca 117. szám alatti ingatlan felújításával, illetve az Eötvös utcai volt Kresz park megújításával pályázott volna. Kimaradt a tervek közül a wekerlei kispiac megújítása, amelyre azonban már évekkel ezelőtt elkészítette a terveket az önkormányzat. Gajda Péter (MSZP) polgármester idő hiányában el akarta vetni a javaslatot, ezzel szemben Ékes Gábor (Fidesz-KDNP), a Wekerletelep önkormányzati képviselője felszólalásában arra emlékeztette a városvezetést: az előző ciklusban elkészített terveket csak elő kell venni, és újra be kell nyújtani. Miután már az is elhangzott, felesleges benyújtani a pályázatot, Dódity Gabriella (FIDESZ-KDNP) frakcióvezető felszólalásában arra

emlékeztetett: az előző ciklusban Kispest három pályázatot nyújtott be, és két pályázattal, a Jézus Szíve Plébánia közösségi terének megújításával és a Kossuth tér rendezésével nyert, ezért szerinte igenis van létjogosultsága annak, hogy három pályázatot adjon be az önkormányzat. Végül a baloldali városvezetés elfogadta a javaslatot, így megindulhatott a közösségi tervezés.

 

 

A lakók javaslatait is várták

 

Az első, Wekerlei Kispiacon tartott lakossági ötletbörzén előtérbe került a multifunkcionális közösségi tér kialakítása, az ökologikus szemlélet bevezetése és a wekerlei építészeti stílus megtartása. Ezt követően, október végén került sor a beérkező vélemények értékelésére és megvitatására a Wekerlei Társaskör Egyesület Kós Károly téri helyiségében. Ékes Gábor, a Fidesz-KDNP önkormányzati képviselője elmondta, egybehangzó vélemény volt, hogy a piacnak mind műszakilag, mind esztétikailag meg kell újulnia, de ezen felül a résztvevők rengeteg ötlettel gazdagították a pályázatot. – Az önkormányzat szakemberei, önkormányzati képviselők és civil szervezetek, őstermelők és építész szakemberek, valamint Füzes András építész-tervező részvételével tartott értékelő megbeszélésen a javaslatok túlnyomó többsége támogatásra talált. Multifunkcionális közösségi tér kialakítása, ökologikus szemlélet előtérbe helyezése a wekerlei építészeti stílus megtartása mellett, őstermelői piacok előnyben részesítése, mind-mind a piac vonzerejének növelése érdekében egyaránt fontosak – mondta el Ékes Gábor, aki hozzáfűzte: ugyanakkor számos olyan problémát is felvetettek, amikre a választ a pályázat sikere esetén az önkormányzatnak mielőbb meg kell adnia. Ilyen az árusok ideiglenes elhelyezésének megoldása az építkezés ideje alatt, a jelenleg bontandó felépítmények tulajdonjogával rendelkező kereskedők jövőjének egyezségen alapuló megnyugtató rendezése, a jövőbeni fenntartás, üzemeltetés kérdései. Mindezekre az ülés végéig nem születtek válaszok. Interneten is bele lehetett szólni a wekerlei piac tervezésébe. A „Közös piac, közös tervek” című kérdőívet 120-an töltötték ki, akik közül legtöbben a közművek állapotára panaszkodtak. Az eredmények arra is rávilágítanak, hogy a vevők többsége a hazai kistermelői árut részesítik leginkább előnyben. Ezért is fontos, hogy a piac megmaradjon olyan helynek, ahol a vásárlók meg tudják különböztetni a termelőt a kiskereskedőtől. A tanácskozáson az is kiderült, a felújított piac területe a jelenleginél kisebb lesz, mert az új épületeket a telekhatáron belül, három-négy méterrel beljebb kell felépíteni. A piac nem lesz fedett, de ideiglenesen kihúzható tetőponyvákat el lehet majd helyezni, így az üzletek külső arculata is egységesebb lesz. A Tér_Köz pályázaton legfeljebb 250 millió forintos támogatás nyerhető el, és 35 százalékos önrészt kell biztosítani.

 

———————————————————————————————————————————————————–

 

Pénz van, de egy kapavágás sincs

 

 

Kispest egyik szégyene a Kossuth téri parkoló

 

Mint ismeretes, dr. György István akkori főpolgármester-helyettes lobbijának is köszönhetően kétszázhatvanöt millió forintot nyert Kispest Önkormányzata többek között a Kossuth téri piac mögötti parkoló és tér rendezésére. A támogatási szerződést még 2013-ban megkötötte Kispest a fővárossal, ám azóta, több mint három éve még az első kapavágást sem kezdték meg Gajdáék a területen. Pedig a parkoló száraz időben még talán, de eső esetén járhatatlan, az óriási kráterekben megáll a víz, tengelyig süllyednek az autók, alig tudnak kiszállni belőle a piacra igyekvő kispestiek. A beruházást idén december végére kellett volna befejeznie az önkormányzatnak, de Gajdáék újabb egy év szerződéshosszabbítást kértek a fővárostól.

 

 

A budafoki piac a Tér_Köz pályázat támogatásából már rég megépült

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Fővárosi strandkörkép

A nyári melegben megtelnek a strandok és uszodák szerte Budapesten. Összegyűjtöttük a fővárosi és agglomerációban található strandokkal kapcsolatos tudnivalókat.

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Kosz és káosz az Attila utcában

Kispest talán egyik legaggasztóbb állapotú része az Attila utca, amelynek rendezése úgy tűnik, kifog az önkormányzaton. Kosz, szemét, rendetlenség, és térfigyelő kamera, amely mintha azért lenne, hogy lehessen a lomokat valami alá pakolni.

Megújult a nyugdíjasház

Harminc milliós pályázati forrással kiegészítve energetikai felújításon esett át a Kispesti Nyugdíjasház.…