Aki mostanában a Móricz Zsigmond utca–Irányi Dániel utca sarkánál felépült skatepálya környékén jár, arra lehet figyelmes, hogy a tavaly ősszel megnyílt park állandóan zárva tart. Utánajártunk, mi ennek az oka.

Több hete tart zárva a gördeszkások és görkorisok számára tavaly kialakított kispesti skatepark.

A környéken lakók a megnyitás pillanatától tiltakoztak a véleményük szerint túl nagy zajterheléssel járó sportpálya megléte ellen, s úgy tűnik, az önkormányzat helyt adott véleményüknek. Városházi információink szerint a még csak fél éve megnyitott skatepark átkerül a Katona József utcai KAC sporttelep területére. Jelenleg az átköltöztetés előkészületei zajlanak, így amíg nem kerül át új helyére a fiatalok körében népszerű sportlétesítmény, addig a kispestiek egyáltalán nem használhatják. Az önkormányzat reményei szerint májusra készül el az új hely, s onnantól kezdve újra birtokba vehetik a terepet a gördeszka és görkorcsolya szerelmesei.

 

Mint ismert, a mostani skatepark felépítésére 30 millió forintot fordított az önkormányzat. A korábban használaton kívüli sportpálya felületéből csaknem 670 négyzetmétert aszfaltoztak újra, a területen nyolc különböző formájú, 0,2 m és 1,5 m közötti magasságú elemet helyeztek el – ezeket most átszállítják az új helyre –, padokat, hulladékgyűjtőket, kerékpártárolókat, és egy ivókutat is építettek. A zajvédelmet egy 72 méter hosszú, 2 méter magas, speciális kőanyagból készült zajárnyékoló fal biztosította volna.

[GALÉRIA-1]

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Fővárosi strandkörkép

A nyári melegben megtelnek a strandok és uszodák szerte Budapesten. Összegyűjtöttük a fővárosi és agglomerációban található strandokkal kapcsolatos tudnivalókat.

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Kosz és káosz az Attila utcában

Kispest talán egyik legaggasztóbb állapotú része az Attila utca, amelynek rendezése úgy tűnik, kifog az önkormányzaton. Kosz, szemét, rendetlenség, és térfigyelő kamera, amely mintha azért lenne, hogy lehessen a lomokat valami alá pakolni.

Győri Ottmár, a Wekerletelep első gondnoka

144 éve ezen a napon született Győri Ottmár, a Wekerletelep utcahálózatának tervezője, az építkezés felügyelője, a telep első gondnoka.