2017. március 1-jén elkezdődött a XX. kerületi Nagysándor József utcai, Kispest felől a Hunyadi utcai – az M5-ös autópálya bevezető szakasza feletti – közúti híd felújítása. A munkák során elvégzik a híd aszfaltburkolatának és szigetelésének teljes cseréjét, valamint fél méterrel szélesítik annak érdekében, hogy a közúti sávok mellett mindkét irányban kerékpársávokat alakíthassanak ki. A felújítás nemcsak a hidat érinti, hanem mindkét lehajtójától 150 méter távolságban megújul az út is.

A híd felújítását több ütemben végzik el, melynek során a közúti vezetőkorlátok, az üzemi korlátok cseréjét, valamint a sérült betonfelületek javítását is elvégzik.

 

 

A március 1-jén induló első ütemben a Kecskemét felőli oldalon a járdaszegély és a lépcsők, valamint az útpálya alatti szigetelés készül el, ezt követi a városközpont felőli oldalon a kiemelt hídszegély és az útpálya alatti szigetelés, a hídszerkezet és a rá vezető út középső sávjainak felújítása. Az utolsó munkafolyamatok eredményeként a hídszerkezet alsó felületei újulnak meg.

A felújítással kapcsolatos forgalmi változásokról az érintettek a későbbiekben kapnak részletes tájékoztatást.

A teljes felújítás összesen 280 millió forintból valósul meg várhatóan 2017. július 31-éig.

 

forrás: bkk.hu

kép: mapio.net

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Fővárosi strandkörkép

A nyári melegben megtelnek a strandok és uszodák szerte Budapesten. Összegyűjtöttük a fővárosi és agglomerációban található strandokkal kapcsolatos tudnivalókat.

Győri Ottmár, a Wekerletelep első gondnoka

144 éve ezen a napon született Győri Ottmár, a Wekerletelep utcahálózatának tervezője, az építkezés felügyelője, a telep első gondnoka.

Megnyílt Budapest legnagyobb P+R parkolója a KÖKI-nél

Mától birtokba vehetik az autósok a háromszintes, 330 férőhelyes őrzött P+R parkolóházat KÖKI Terminál bevásárlóközpontnál. Budapest legnagyobb P+R parkolóját dr. György István főpolgármester-helyettes nyitotta meg, ahol az eddig is üzemelő nyitott P+R parkolóval együtt mostantól több mint 530 férőhely áll az autósok rendelkezésére, napi egyetlen vonaljegy áráért.

Kosz és káosz az Attila utcában

Kispest talán egyik legaggasztóbb állapotú része az Attila utca, amelynek rendezése úgy tűnik, kifog az önkormányzaton. Kosz, szemét, rendetlenség, és térfigyelő kamera, amely mintha azért lenne, hogy lehessen a lomokat valami alá pakolni.