Családias papír-írószer és kreatív bolt működik Kispesten. Két barátságos kispesti hölgy két üzlethelyiségből álló vállalkozást hozott létre; az első az Ady Endre úton nyílt meg, majd az Üllői úton Penna papír-írószer névvel létrehozták a második üzletet is. Két és fél éve az első bolt profilját megváltoztatták, amelyben helyet kapott a Kreatív Kaptár kézműves alapanyagokat áruló üzlet és műhely is, ahol csoportos kreatív foglalkozásokat is tartanak heti két alkalommal.

 

Siklódy Mária vérbeli papír-írószer boltos. Mindenkinek segít, tanácsokat ad és az is előfordul, hogy vevőt lebeszél egy-egy drága termék megvásárlásáról. Ahogy mondja, mindenkinek a legjobbat szeretné kínálni, de a vevők pénztárcáját is figyelembe veszi. Sokan ezért is szívesen időznek az Üllői úti Penna papír- írószer boltban. A családias hangulatú üzletben minden megtalálható, ami az iroda ellátáshoz szükséges.

 

 

– Csak jó minőségű termékeket árulunk, nálunk nincs bóvli – mondta Siklódy Mária.  – Nem az olcsóságot tartjuk szem előtt. Nem mindegy, hogy milyen tollat és színes ceruzát használ a gyermek az iskolában. Bármit be tudunk szerezni a kerületi pedagógusok igényeinek megfelelően. Nem véletlenül mondják a tanítók, hogy milyen tanszerre van szükség, sokszor a szülők felháborodnak, hogy nem a legolcsóbbat kérik, de mindennek meg van a minőségi miértje. Ráadásul a rajzfilmes ceruzák nem biztos, hogy úgy fognak színezni, mint ahogy kellene. Nekem a vesszőparipám a mesés termékek, mert ugyanolyan drága, mint egy minőségi termék, de ott a Disney jogokat fizetik meg az emberek, holott sokszor a silányabb fajtába tartozik – magyarázta a Penna írószerbolt tulajdonosa, aki hozzáfűzte: nem mindegy milyen tollat vásárolunk.

 

 

 – Van olyan toll, ami kétszer olyan gyorsan ír, mint a többi, vagy éppen felfelé is lehet használni. Kaphatóak azonnal megszáradó tinták, az olcsóbbak elkenődnek. Azért vagyunk, hogy segítsük a vásárlókat. Minden évben tanszercsomagokat állítunk össze, a pedagógusok odaadják az igényiket, a szülők pedig feliratkozhatnak nálunk. Minden évben hatalmas munka nekünk, tavaly 380 csomagot készítettünk. Nagyon szeretjük csinálni, benne van a szívünk-lelkünk és mindig a tökéletességre törekszünk. A szülőknek nem kell keresgélnie a polcon, hogy mi az a logikai készlet vagy éppen a számolókorong – számolt be tevékenységükről Siklódy Mária.

 

 

Két éve vetődött fel a tulajdonosokban, hogy jó lenne egy kreatívos helyet kialakítani. Siklódy Mária jó barátját vette be vállalkozásába, és az Ady Endre úti üzlethelyiséget átalakították;  a papír – írószer boltot kreatív alapanyagokat áruló részleggel bővítették ki. A Kreatív Kaptárt Herk Tímea vezeti, aki 27 évesen jött rá, hogy van kézügyessége.

 

 

– Sohasem voltam kreatív, anyukám sem érti, hogy miként lettem a kreatív tevékenység megszállottja. Legjobban festeni, dekupázsolni és csiszolni szeretek. Az Ady Endre úti üzletben is árulunk papír-írószer termékeket, de az üzlet fő profilját a kreatív alapanyagok árusítása teszi ki. A hátsótermet alakítottuk ki kreatív műhelynek, ide bármikor be lehet jönni, és elkészíteni a kézműves terméket a nálunk vásárolt alapanyagokból – mondta el Herk Tímea. A bolt tulajdonosai a személyes elképzeléseket is teljesítik, Karácsonykor sokan térnek be a boltba, hogy szeretnének egy személyes ajándékkal kedveskedni, ennyi pénz van rá és ők kitalálják.

 

 

–  Ilyenkor apróságokat készítünk, írószertartót, névtáblát és dobozokat díszítünk, imádják a gyerekek. Emellett minden csütörtökön és pénteken csoportos kézműves foglalkozásokat tartunk. Legújabb tevékenységünk a horgolás, de van mikor kerámiát és üveget feszünk, vagy a közeli ünnepnek megfelelő díszeket készítünk! 

 

 

Papír- Írószer és Kreatív Kaptár: Ady Endre út 130.

Penna Papír – Írószer: Üllői út 285.

Web: www.irodaellatok.hu

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Akikre büszkék lehetünk

Ünnepélyes keretek között, összesen 72-en vehették át elismeréseiket két egymást követő napon a Kispest önálló településsé válásának 150. évfordulója alkalmából tartott képviselő-testületi üléseken. A 2020-as és 2021-es esztendő kitüntető címeit a KMO-ban adták át azoknak, akik kiemelkedő munkásságukkal öregbítették Kispest hírnevét, illetve végezték vagy végzik munkájukat a kerületért, a kerületiekért. Mint az lenni szokott, az ünnepségen díszpolgárokat is avattak – összesen 6-an kapták meg a címet.

Tarjányi András, a kispestiek cipésze@0

Bizonyára nem túlzás, ha azt mondjuk, hogy Tarjányi András cipészt nem csupán Wekerlén, de egész Kispesten ismerik. Ő ugyanis tősgyökeres wekerlei, ráadásul 1992 óta javítja a kerületiek cipőit, táskáit és ápolja a lelküket. Véleménye szerint ugyanis egy jó cipész egy kicsit pszichológus is. Erről mi is megbizonyosodtunk, amikor nála jártunk…

A rendvédelmi szervek dolgozóit tüntette ki nemrég az önkormányzat

Az év rendőre Lakatos János rendőr zászlós, az év tűzoltója Soltész Péter…

„Minden, ami szemüveg, minden, ami javítás”

Az ország legkülönbözőbb pontjairól érkeznek a javítandó szemüvegek nap mint nap egy wekerlei családi házban kialakított műhelybe: itt él és dolgozik Csanaki György látszerész mester, aki hosszú évtizedek óta foglalkozik a szakmával – nemcsak a környékben élők nagy örömére. Jelenleg több mint 200 látszerész boltnak dolgozik, ugyanakkor sokan személyesen keresik fel a szakembert, aki a javításokat nemcsak precízen, hanem rendkívül gyorsan is végzi. Műhelye Wekerletelepen (1192 Budapest), a Mészáros Lőrinc utca 43. szám alatt található; bővebb információk a cikkben.