A Magyar Idők információja alapján, a szakállamtitkárság, már kidolgozta azt az előterjesztését, amely az ápolókra, az orvosokra, a gyógyszerészekre és az egyéb egészségügyi dolgozókra vonatkozik. Emellett arra is javaslatot tesz a kormánynak, hogy a bérmegállapodás valóban ágazati legyen, vagyis attól függetlenül illesse meg az orvosokat, ápolókat, egyéb egészségügyieket, hogy ki a fenntartója a munkahelyüknek.

 

Egyes híresztelések szerint 26, 2 milliárd forintot kér a szakdolgozók, 14,9 milliárdot az orvosok, 345 milliót a gyógyszerészek és 741 milliót a nem egészségügyi végzettésgű dolgozók jövedelmének a rendezésére az egészségügyi államtitkárság. A gazdasági-műszaki területen dolgozókéra pedig 6,6 milliárd forintot. A Magyar Idők információi szerint azonban összessé­gében mintegy 40 milliárd forintról van szó, amelynek körülbelül a fele már rendelkezésre is áll, ha a Nemzetgazdasági Minisztérium nem vonja el a kórházaktól azt a 20,8 milliárd forintot, amit éves szinten az idén hatályba lépett járulékcsökkentéssel spórolnak meg.

 

Az államtitkárság, a bérrendezés szektorsemlegessé tételére is javaslatot tesz, amivel eleget tennének az ágazati sztrájktárgyalásokon hangoztatott azon érdekképviseleti követelésnek is, miszerint a bérmegállapodás csak akkor nevezhető ágazatinak, ha az valóban minden egészségügyi dolgozóra kiterjed.

 

forrás: magyaridok / kispest.info

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

A kóbor macskákat ivartalanítják

Több mint negyven gazdátlan, közterületen élő macskát ivartalanított Kispesten két civil szervezet. A macskák túlszaporodása nemcsak állatvédelmi, ökológiai probléma is egyben.

A háziorvosok rezsiköltségeinek átvállalását kéri a jobboldal

A háziorvosok teljes rezsiköltségeinek átvállalását kéri az önkormányzattól a kispesti Fidesz-KDNP képviselőcsoport, mert szerintük a kerület nem versenyképes a többi kerülettel szemben a háziorvosok számára, máshol ugyanis a teljes rezsi átvállalásával csábítják és tartják meg az orvosaikat. Kispesten egyre nagyobb az orvoshiány, így az önkormányzatnak valamit lépnie kell.

Jogerős: Gajda Péter törvényt sértett

Törvény- és alaptörvényt sértő módon járt el Gajda Péter (MSZP) polgármester – mondta ki a Kúria, amikor pártállami időket idéző módon leragasztotta a Fidesz országgyűlési választási plakátjait. A Gajdának erre lehetőséget adó jogsértő önkormányzati rendeletet a Kúria megsemmisítette.

BKK közlemény: Két napon át késő este és éjszaka lezárjuk a Sibrik Miklós úti felüljárót

A Sibrik Miklós úti felüljáró újjáépítéséhez kapcsolódó bontási munkák miatt szeptember 11-én, csütörtökön és 12-én, pénteken késő este és éjszaka 22:00 és 4:00 között lezárjuk a felüljárót. Ezért az erre közlekedő nappali járataink a késő esti időszakban, éjszakai buszaink pedig teljes üzemidejükben a felüljárót elkerülve, módosított útvonalon közlekednek a lezárás idején. Az előttünk álló körülbelül egy évben több alkalommal kerül még sor hasonló késő esti, éjszakai forgalomkorlátozásokra annak érdekében, hogy a közúti forgalom a híd teljes újjáépítése idején a nappali órákban fenntartható legyen. A rekonstrukciós munkák – amelyek során kicseréljük az átkelő teljes szerkezetét, valamint új útpályát építünk, a gyalogos járdán pedig részben kerékpársávot, részben közös használatú gyalogos-kerékpáros útfelületet hozunk létre – első fázisa a befejezéséhez közeledik. Az újjáépítést a Fővárosi Önkormányzat közútkezelőjeként a Budapesti Közlekedési Központ végzi.