Évek óta balesetveszélyes a Puskás Ferenc Általános Iskola udvara. Március végén egy ötödikes gyermek karja törött el, amikor elesett a fák gyökerében, két éve pedig egy kislány foga törött ki, amikor megbotlott a feltöredezett aszfalton. Gajda Péter polgármester a 2014-es polgármesteri kampányban maga is látta, milyen állapotban van az udvar, de az önkormányzat azóta sem tett semmit. Ma már az állam feladata a megörökölt balesetveszélyes udvar felújítása is.

A kispesti iskolák állapotáról számtalanszor írtunk már,de sajnos most ismét szomorú aktualitása van, hiszen egy ötödikes gyermek súlyos sérülést szerzett a Puskás iskola udvarán;elesett az balesetveszélyes udvaron, kétszer meg kellett műteni az eltört karját. Mindez megelőzhető lett volna, ha Gajda Péter 2016 májusában komolyan veszi a korábbi tankerületi igazgató neki címzett levelét, amelyben dr. Varjúné dr. Fekete Ildikó az iskolaigazgatók által összeírt, mielőbbi javítást igénylő hibalistát; ebben szerepelt a Puskás iskola balesetveszélyes udvarának felújítása is. A hétoldalas levél végén dr. Varjúné Fekete Ildikó felszólította Gajda Péter (MSZP) polgármestert, hogy sürgősen kezdjék meg a munkáltatokat az oktatási intézményekben„a XIX. kerületben élő állampolgárok gyermekeinek megfelelő környezetben és minél magasabb színvonalon történő oktatása érdekében.”

 

A levelet itt olvashatja el! 

 

 

Gajda az államra hagyta a kritikus helyek felújítását

 

 

A baloldali városvezetésről lepergett a többoldalnyi problémalista, vélhetően úgy gondolták, hogy januártól a KLIK lesz az oktatási intézmények fenntartója és működtetője is, így majd ők megoldják a felújításokat. Sőt, egy testületi ülésen Dódity Gabriella fejlesztéspolitikai tanácsnok felvetésére, hogy az önkormányzat mielőbb kezdje meg az iskolaigazgatók által összeírt hibalista mentén az iskolák felújítását, Gajda Péter frakciója megkérdőjelezte a levél tartalmát, amit az iskolaigazgatók írásos észrevételei alapján állított össze a tankerületi igazgató. 

 

 

Ám a polgármester azzal nem számolt, hogy a gyerekek használják a balesetveszélyes udvart, és a két évvel korábbi, maradandó sérülést okozó fogtörés után újabb tragédia, újabb súlyos sérülés történik. Pedig Gajda Péter, ha a problémafelsoroló levélnek nem is hitt, hihetett volna a saját szemének, hiszen a 2014-es polgármesteri kampány véghajrájábanhihetetlen gyorsasággal készült el egy műfüves pálya az iskolaudvaron, amelynek munkálatait maga Gajda Péter is megtekintette.

 

 

Gajda Péter (MSZP) polgármester és Vinczek György (MSZP) alpolgármester saját szemével látta a Puskás iskola udvarának állapotát

 

 

A Fidesz-KDNP frakció rengetegszer kezdeményezte, hogy a városvezetés fordítson több pénzt az iskolák felújítására – mindhiába. Dódity Gabriella Fidesz-KDNP fejlesztéspolitikai tanácsnok számtalanszor szót emelt a köznevelési intézmények állapota miatt, és az elmúlt két évben rengetegszer kezdeményezte, hogy az önkormányzat a költségvetésben emelje meg az oktatási és nevelési intézményekre szánt felújítási összeget. Idén ez már meg is látszik a költségvetésben, hiszen az eddigi 120 millió forint helyett már 581 millióforint jut erre a feladatra. De csak az óvodákra és bölcsődékre, hiszen január elsejétől az iskolák működtetése már az állam feladata.

 

Feltöredezett a burkolat az iskola udvarán

 

 

– Elfogadhatatlannak tartom, hogy Gajda Péter tétlenül nézte éveken át a Puskás iskola balesetveszélyes udvarát, és két gyermek súlyos sérülést szenvedett. A Klebelsberg Központ más kerületekkel ellentétben Kispesten számos helyen súlyos örökséget vett át az önkormányzattól, ahol az államnak az elvártnál nagyobb fejlesztésekkel kell megfelelő állapotúra hozni az intézményeket – elég csak az Erkel iskola januári fűtésmizériájára, a 14 fokos tantermekre gondolnunk. De említhetném a Vass Lajos iskolában vagy az Eötvösben tapasztalható állapotokat is. A Puskás iskola balesetveszélyes udvarának mielőbbi helyreállítása érdekében dr. György István választókerületi elnökkel levélben fordultunk Bak Ferenc tankerületi igazgatóhoz, a segítségét kérve. Bízunk benne, a tankerületi igazgató talál megoldást a problémára – mondta el Dódity Gabriella.

 

Dódity Gabriella az udvar állapotát számtalanszor szóvá tevő Fekete Márk kollégájával kereste fel az igazgatót. Bihari Péter elmondta, a szülőkkel közösen évek óta hiába kéri az önkormányzatot az udvar balesetveszélyes állapotának megszüntetése érdekében.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Megújult a nyugdíjasház

Harminc milliós pályázati forrással kiegészítve energetikai felújításon esett át a Kispesti Nyugdíjasház.…

Fővárosi strandkörkép

A nyári melegben megtelnek a strandok és uszodák szerte Budapesten. Összegyűjtöttük a fővárosi és agglomerációban található strandokkal kapcsolatos tudnivalókat.

Idén is Kispesten járt a Mikulás

Immár évtizedes hagyomány, hogy minden december elején ajándékokkal lepik meg a kispesti családsegítő által kiválasztott kispesti gyerkőcöket.