Jókai Anna halálával a magyar irodalom, a polgári-keresztény gondolat pótolhatatlan veszteséget szenvedett. Amikor elveszítette a szeretteit, meg tudott békülni a veszteséggel. Most rajtunk, magyarokon a sor.
Jókai Anna a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas és Kossuth-nagydíjas magyar író- és költőnő 1932. november 24-én született Budapesten, egy polgári család második gyermekeként. 1939 és 1942 között a Mária Terézia téri elemi mintaiskola, 1943 és 1951 között a Zrínyi Ilona Leánygimnázium tanulója volt, már ekkoriban verseket, novellákat írt.
Pályája elején könyvelőként, majd népművelőként dolgozott. 1961-ben magyar-történelem szakos tanári diplomát szerzett Eötvös Loránd Tudományegyetemen, ezt követően 1974-ig tanított, majd szabadfoglalkozású író lett. 1986-1989 között az Írószövetség alelnöke, 1989-től elnökségi tagja, 1990-1992 között elnöke volt. 1992-től a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia alapító tagja, 2000-tól a Magyar Művészeti Akadémia tagja volt.
Első novellája, a Családi kör 1966-ban jelent meg, ezt követte 4447 című regénye 1969-ban, amelyet 1977-ig további öt regény és négy elbeszéléskötet követett. Műveiben gyakran foglalkozik a tanári hivatás problémáival, a szeretet jelenlétével, főhőse a mai magyar átlagpolgár.
Már első regényét is elismeréssel fogadta a kritika, és az olvasók körében is hamar népszerűvé vált. Legismertebb művei: Tartozik és követel (1970), A labda (1971), Napok (1972), Szerelmeink, szeretteink (1973), Szegény Sudár Anna (1989), Ne féljetek (1998), Éhes élet (2012). Regényei mellett elbeszéléseket, verseket, esszéket is írt.
Munkásságát többek között a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével (1992), Kossuth-díjjal (1994) és Kossuth-nagydíjjal 2014, Prima Primissima közönségdíjjal (2004), Kispest díszpolgára kitüntetéssel (2006), Budapest díszpolgára kitüntetéssel (2012), és a Magyar Érdemrend nagykeresztjével (2012) ismerték el. 2014 óta a Nemzet Művésze.
