A Magyar Államkincstár adatai szerint az egészségügyi intézmények – beleértve a kórházakat, a járó- és fekvőbeteg-szakellátást, az egészségügyi háttérintézményeket és a klinikai központokat – szeptember végéig 39,4 milliárd forint hátralékot halmoztak fel, ebből 39,1 milliárd forinttal a beszállítóknak és szolgáltatóknak tartoztak a kórházak. A legnagyobb adóssága a Honvédkórháznak van, az intézménynek szeptember végéig 3,8 milliárd forint volt a tartozása.

 

Az adósságrendezésen felül a kormány igyekszik javítani az egészségügyi intézmények állapotán, segítve ezzel a betegellátást is. 2010 után – a rendszerváltozás óta – a legnagyobb, több mint 500 milliárd forintos fejlesztést hajtott végre az Orbán-kormány az egészségügyben, a vidéki nagyvárosokban és településeken. Az elmúlt évek vidéki fejlesztéseit követően idén megkezdik a budapesti és pest megyei intézmények felújítását is, amely nem csupán az infrastruktúrát, hanem az eszközállományt is érinti. Az Egészséges Budapest Programnak köszönhetően 700 milliárd forintból három centrumkórház épül Budapesten, ezek azok az intézmények, amelyek a nap 24 órájában, a hét 7 napján minden szakmában képesek ellátást nyújtani. Ezen felül számos kórház és rendelőintézet is megújul, átalakul. 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

A kóbor macskákat ivartalanítják

Több mint negyven gazdátlan, közterületen élő macskát ivartalanított Kispesten két civil szervezet. A macskák túlszaporodása nemcsak állatvédelmi, ökológiai probléma is egyben.

A háziorvosok rezsiköltségeinek átvállalását kéri a jobboldal

A háziorvosok teljes rezsiköltségeinek átvállalását kéri az önkormányzattól a kispesti Fidesz-KDNP képviselőcsoport, mert szerintük a kerület nem versenyképes a többi kerülettel szemben a háziorvosok számára, máshol ugyanis a teljes rezsi átvállalásával csábítják és tartják meg az orvosaikat. Kispesten egyre nagyobb az orvoshiány, így az önkormányzatnak valamit lépnie kell.

BKK közlemény: Két napon át késő este és éjszaka lezárjuk a Sibrik Miklós úti felüljárót

A Sibrik Miklós úti felüljáró újjáépítéséhez kapcsolódó bontási munkák miatt szeptember 11-én, csütörtökön és 12-én, pénteken késő este és éjszaka 22:00 és 4:00 között lezárjuk a felüljárót. Ezért az erre közlekedő nappali járataink a késő esti időszakban, éjszakai buszaink pedig teljes üzemidejükben a felüljárót elkerülve, módosított útvonalon közlekednek a lezárás idején. Az előttünk álló körülbelül egy évben több alkalommal kerül még sor hasonló késő esti, éjszakai forgalomkorlátozásokra annak érdekében, hogy a közúti forgalom a híd teljes újjáépítése idején a nappali órákban fenntartható legyen. A rekonstrukciós munkák – amelyek során kicseréljük az átkelő teljes szerkezetét, valamint új útpályát építünk, a gyalogos járdán pedig részben kerékpársávot, részben közös használatú gyalogos-kerékpáros útfelületet hozunk létre – első fázisa a befejezéséhez közeledik. Az újjáépítést a Fővárosi Önkormányzat közútkezelőjeként a Budapesti Közlekedési Központ végzi.

Jogerős: Gajda Péter törvényt sértett

Törvény- és alaptörvényt sértő módon járt el Gajda Péter (MSZP) polgármester – mondta ki a Kúria, amikor pártállami időket idéző módon leragasztotta a Fidesz országgyűlési választási plakátjait. A Gajdának erre lehetőséget adó jogsértő önkormányzati rendeletet a Kúria megsemmisítette.