Ablakok. Urmai Ungurán László kiállításának megnyitójával egy új világ kezdődött el Kispesten. A művész ezer szállal kötődik Wekerléhez, talán ezért is esett pont rá a választás a Polgári Szalon megnyitójára.

 

 

–       A hely a régi könyvtár helyén adott volt, de az ötlet akkor jött, amikor rájöttünk, hogy a közelben lévő buszmegállóba, vagy buszmegállóból mindig rohannak az emberek… valahová – mondta el lapunknak Vitéz Tamás, a Wekerlei Polgári Egyesület vezetője, aki hozzátette: egy olyan bemutatkozó helyet szerettek volna létrehozni, ahol a helyiek megismerhetik egymást, a közöttük élő tehetségeket, művészeket. Ahol közel kerülhetnek egymáshoz, nem csak egy futó pillantásra a hétköznapokban.

 

 

 A Szalon egy forgalmas helyszín közepén található a Kós Károly téren.  Kezdetben a helyiek számára nyújtanak bemutatkozási lehetőségeket, kamara kiállításokat, de a terveik között szerepel, hogy tágítják a kört Kispestre, majd a fővárosra is. Könyvbemutatókat, előadásokat, közönségtalálkozókat is szerveznek. És az is tervezik, hogy felélesztik a rég volt Ady mozi emlékét, élményét is. Mivel hosszas egyeztetés után sajnos nem tudták újra mozivá alakítani és nem maradt közösségi épület Wekerlén, így most a Polgári Szalon igyekszik lehetőséget adni egy Wekerle-mozi jellegű Filmklubnak, ahol majd 40-50 fő is elférhet. 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

A rendvédelmi szervek dolgozóit tüntette ki nemrég az önkormányzat

Az év rendőre Lakatos János rendőr zászlós, az év tűzoltója Soltész Péter…

Messzire szállt a kispesti horgászbolt jó híre

Noha Magyarország a versenyhorgászatban jó ideje egyfajta nagyhatalomnak számít, a „hétköznapi” pecások száma még sosem nőtt akkora mértékben hazánkban, mint az utóbbi néhány évben. Többségük a magántavak partján, feeder bottal, method technikával keresi a halat, mint azt a kispesti Duplakukac Horgászbolt ügyvezetőjével, Kádas Józseffel történt beszélgetésünk is egyértelműsített.

A Száguldó Őrnagyra, Puskás Öcsire emlékeztek halálának évfordulóján Kispesten

Akikre büszkék lehetünk

Ünnepélyes keretek között, összesen 72-en vehették át elismeréseiket két egymást követő napon a Kispest önálló településsé válásának 150. évfordulója alkalmából tartott képviselő-testületi üléseken. A 2020-as és 2021-es esztendő kitüntető címeit a KMO-ban adták át azoknak, akik kiemelkedő munkásságukkal öregbítették Kispest hírnevét, illetve végezték vagy végzik munkájukat a kerületért, a kerületiekért. Mint az lenni szokott, az ünnepségen díszpolgárokat is avattak – összesen 6-an kapták meg a címet.