Nemcsak 2017-ben örülhettek prémiumnak a nyugdíjasok, hanem az előttünk álló négy év mindegyikében megkapják majd a rendes nyugdíjon felüli részt. A kormány megtartotta a nyugdíjasoknak tett korábbi ígéretét, sőt messze felül is múlta azt, hiszen most több mint egyhavi nyugdíj értékével van több a nyugdíjasok zsebében, mint 2010-ben.

Beérett a kormány gazdaságpolitikájának a gyümölcse. Nem hitelből, nem külföldi kölcsönökből, hanem a magyar emberek munkájából, a magyar gazdaság teljesítményéből tudják a nyugdíjak legalább 3 százalékos emelését garantálni.

 

A hatályos szabályok szerint akkor jár prémium, ha a gazdasági növekedés meghaladja a 3,5 százalékot az adott évben.Az előző évben teljesült a növekedésre vonatkozó feltétel, a kormány szerint 4,1 százalék volt a GDP. Ezért az arra jogosult időseknek ki is fizették a prémiumot év végén. Maximum 12 ezer forint járt prémiumként, összességében az emeléssel együtt 23-24 ezer forint is érkezhetett év vége előtt a nyugdíjasoknak. Prémiumot pedig várhatóan idén is fizetnek, sőt, a követező években is. A Nemzetgazdasági Minisztérium számításai szerint 2018-ban a gazdaság 4,3 százalékkal bővülhet. Majd a rákövetkező években is 3,5 százalék felett lehet a növekedés.

 

A kormány szerint így alakul a GDP: 

2019: 3,8 százalék

2020: 3,7 százalék

2021: 3,6 százalék

 

A fontos kormányzati lépések között nem árt megemlíteni az 55 év felettiek foglalkoztatását segítő munkahelyvédelmi akciótervet, ami nagyban befolyásolja a későbbi nyugdíj összegét. Hiszen nem mindegy, hogy az utolsó munkában töltött években ki mennyit keres. Tíz nyugdíj előtt álló munkavállalóból már hétnél igénybe veszik a kedvezményt, így ők magasabb nyugdíjra számíthatnak. Az elmúlt években összességében 183 milliárd forintot fordítottak erre az ösztönző programra.

 

A nyugdíjba vonulók a korábbi fizetésüknek nagyobb arányát kapják meg most, mint a szocialista kormányok idején. A szocialista kormányzás mélypontján 54 százalék volt az az összeg, amelyre valaki nyugdíjként számíthatott a fizetéséhez képest. Mára ez az arány 67 százalékra emelkedett.

 

Az év végi nyugdíj-kiegészítés, nyugdíjprémium és a tízezer forintos Erzsébet-utalvány után januártól 3 százalékkal, átlagosan havi mintegy 4 ezer forinttal növekedtek a nyugdíjak. Ezzel az emeléssel 2018-ban már 28,5 százalékkal haladja meg a 2010-es szintet. A nyugdíjak vásárlóértéke pedig mintegy 10 százalékkal múlja majd felül a nyolc évvel korábbit. Ezekből a számokból is látszik, hogy a kormány nem csak megőrizni, hanem növelni is tudta a nyugdíjak értékét.

 

A nyugdíjasok életére kedvező intézkedések között említhető még az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentése, a rezsicsökkentés, a gyógyszerek árának folyamatos csökkentése, az Erzsébet program üdülési lehetőségei, valamint a házi gondozás kiterjesztése is.

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Két éven belül kész az új KÖKI vasútállomás is

Modern és akadálymentes lesz a megújuló Kőbánya-Kispest vasútállomás, amely a tervek szerint 2019-re készül el, és tökéletesen illeszkedik majd a KÖKI már átépített, felújított arculatához.

Új BKK ügyfélközpont a KÖKI-n

Kőbánya-Kispest metróállomásnál nyitotta meg a Budapesti Közlekedési Központ a legújabb ügyfélközpontját a hét elején. A BKK új, európai színvonalú integrált szolgáltatásokat nyújtó ügyfélközpontjaiban a közlekedéssel kapcsolatos minden ügy elintézhető: jegy- és bérletvásárlás, közlekedési információk, taxipanasz-kezelés, MOL Bubihoz fűződő ügyintézés és általános utastájékoztatás. Az új ügyfélközpont a fővárosi utasok kiszolgálásán túl turisztikai szempontból is kiemelt fontosságú, ugyanis a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér közelsége miatt a hazánkba érkező turistáknak is segítséget nyújt.

Eső, zápor vagy száraz zivatar?

Ön is kap értesítést a telefonjára, ha zápor vagy zivatar van a közelben? És azt tudja, hogy mi a különbség a zápor, a zivatar és az eső között? És mi az a száraz zivatar?

Telefonon és email-ben is lehet időpontot foglalni az Egészségügyi Intézetben

A járványhelyzet kedvező alakulása lehetővé tette, hogy ismét teljeskörű ellátást nyújtson a Kispesti Egészségügyi Intézet, de továbbra is be kell tartani a bevezetett óvó-védő intézkedéseket, különösen, ha figyelembe vesszük a környező országok aggasztóan emelkedő esetszámokat. Emiatt a lakosság türelmét kérte Dr. Kumin Marianna, az intézet főorvos-főigazgatója, és jelezte, hogy a telefonos időpont egyeztetés mellett lehetőség van elektronikus úton is megtenni ezt.