„A gyász egyetemessége és a nemzeti megbékélés érdekében szükséges, hogy a túlélők és a felnövekvő új magyar generáció megemlékezzen a kommunizmus áldozatairól, akiknek számát a világban mintegy 100 millió főre becsülik a történészek – emelte ki beszédében dr. György István. Budapest kormánymegbízottja arról is beszélt, hogy a mi feladatunk, hogy emlékezzünk, hogy tanuljunk a történelemből, és támogassuk minden erőnkkel azokat az örzőket, akik mindezek megismétlődése ellen fellépnek, azokat, akik a jövőnket vigyázzák.  

 

A Kispesti Társaskör megemlékezésén ott volt azon kevesek egyike, aki élve térhetett haza a kényszermunkatáborokból. A 94 éves kispesti Fóris Kálmán mindössze 20 éves volt, amikor kárpátaljai szülőfalujából málenkij robotra hurcolták. Megjárta Szolyva, Szanok és Sztarij Szambor hírhedt szovjet haláltáborait. A Kispesti Társaskör Egyesület egyik alapítóját a hit tartotta életben, amikor a sorstársai a kezei között haltak meg a betegségektől és az éhezéstől. Az egyesület által róla forgatott filmben úgy fogalmazott, akkor is próbálta a hazatérés reményét fenntartani, amikor több napig gyalogoltak a fagyban, és nem volt más eleségük, csak pár gerezd fokhagyma és a hó.

 

[GALÉRIA-1]

Tekintse meg galériánkat! 

 

Vasárnap este vele együtt emlékeztek azokra, akik a II. világháborút követő kommunista megtorlás áldozatai lettek. Magyarországról megközelítőleg 6-800 ezer embert hurcoltak el kényszermunkára. Egy harmaduk civil lakos volt, megközelítőleg 300 ezren tértek haza. Értük gyújtottak gyertyát, és emlékükre helyezték el a virágokat, valamint koszorúkat a résztvevők, köztük a kispesti Fidesz, a kispesti KDNP és az emlékművet állíttató Kispesti Társaskör tagjai.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

A rendvédelmi szervek dolgozóit tüntette ki nemrég az önkormányzat

Az év rendőre Lakatos János rendőr zászlós, az év tűzoltója Soltész Péter…

A Száguldó Őrnagyra, Puskás Öcsire emlékeztek halálának évfordulóján Kispesten

Messzire szállt a kispesti horgászbolt jó híre

Noha Magyarország a versenyhorgászatban jó ideje egyfajta nagyhatalomnak számít, a „hétköznapi” pecások száma még sosem nőtt akkora mértékben hazánkban, mint az utóbbi néhány évben. Többségük a magántavak partján, feeder bottal, method technikával keresi a halat, mint azt a kispesti Duplakukac Horgászbolt ügyvezetőjével, Kádas Józseffel történt beszélgetésünk is egyértelműsített.

Akikre büszkék lehetünk

Ünnepélyes keretek között, összesen 72-en vehették át elismeréseiket két egymást követő napon a Kispest önálló településsé válásának 150. évfordulója alkalmából tartott képviselő-testületi üléseken. A 2020-as és 2021-es esztendő kitüntető címeit a KMO-ban adták át azoknak, akik kiemelkedő munkásságukkal öregbítették Kispest hírnevét, illetve végezték vagy végzik munkájukat a kerületért, a kerületiekért. Mint az lenni szokott, az ünnepségen díszpolgárokat is avattak – összesen 6-an kapták meg a címet.