Meg kell őrizni az eddig elért eredményeket, és meg kell védeni Magyarországot. Ezért ismét Békemenetet hirdettek, utcára vonulnak azok, akik úgy érzik, hogy van mit félteni, van miért kiállni. A Békemenet március 15-én lesz, gyülekező 12 órakor a Bem-szobornál.

2014 óta nem tartottak Békemenetet. Most azonban elérkezettnek látják az időt azok, akik szeretnék megvédeni az országot, az elért eredményeket, és szeretnék, hogy a jövőben se kelljen attól félni, hogy más mondja meg, kivel éljünk hazánkban.

 

Az előző, 2012-es Békemenet jelentőségét Kövér László így értékelte: „…a Békemenet a rendszerváltozás történetének egyik legnagyobb pillanata, mely megvédte a szuverenitását, a demokráciát és a magyar kormányt akkor, amikor az forradalmi lépésekre kényszerült, és szembekerült a múlt erőivel.” Kövér szerint a Békemenet jelentősége a Nagy Imre-újratemetéshez mérhető, és ha 1994-ben rendezték volna meg a menetet, ma nem itt tartanánk.

 

Most pedig újra óriási a tét, hiszen aközött választhatunk, hogy bevándorlóországgá váljon-e Magyarország, vagy megvédjük hazánkat.

 

A március 15-i Békemenetre 12 órakor lesz a gyülekező a Bem-szobornál, ahonnan a tömeg átvonul a Kossuth térre, ott meghallgatja Orbán Viktor miniszterelnök ünnepi beszédét. 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Két éven belül kész az új KÖKI vasútállomás is

Modern és akadálymentes lesz a megújuló Kőbánya-Kispest vasútállomás, amely a tervek szerint 2019-re készül el, és tökéletesen illeszkedik majd a KÖKI már átépített, felújított arculatához.

Új BKK ügyfélközpont a KÖKI-n

Kőbánya-Kispest metróállomásnál nyitotta meg a Budapesti Közlekedési Központ a legújabb ügyfélközpontját a hét elején. A BKK új, európai színvonalú integrált szolgáltatásokat nyújtó ügyfélközpontjaiban a közlekedéssel kapcsolatos minden ügy elintézhető: jegy- és bérletvásárlás, közlekedési információk, taxipanasz-kezelés, MOL Bubihoz fűződő ügyintézés és általános utastájékoztatás. Az új ügyfélközpont a fővárosi utasok kiszolgálásán túl turisztikai szempontból is kiemelt fontosságú, ugyanis a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér közelsége miatt a hazánkba érkező turistáknak is segítséget nyújt.

Eső, zápor vagy száraz zivatar?

Ön is kap értesítést a telefonjára, ha zápor vagy zivatar van a közelben? És azt tudja, hogy mi a különbség a zápor, a zivatar és az eső között? És mi az a száraz zivatar?

Telefonon és email-ben is lehet időpontot foglalni az Egészségügyi Intézetben

A járványhelyzet kedvező alakulása lehetővé tette, hogy ismét teljeskörű ellátást nyújtson a Kispesti Egészségügyi Intézet, de továbbra is be kell tartani a bevezetett óvó-védő intézkedéseket, különösen, ha figyelembe vesszük a környező országok aggasztóan emelkedő esetszámokat. Emiatt a lakosság türelmét kérte Dr. Kumin Marianna, az intézet főorvos-főigazgatója, és jelezte, hogy a telefonos időpont egyeztetés mellett lehetőség van elektronikus úton is megtenni ezt.