A veszélyt legtöbbször a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz. Nem árt tehát odafigyelni, ha kinti sütögetős programot tervezünk. A kockázatok között gyakran szerepet játszik a gondatlanság, ami a szabadban keletkezett tüzek legfőbb okozója. A károk akkor előzhetőek meg legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival. Általában egyébként tilos szabadtéren égetni. Kivéve ott, ahol azt jogszabállyal, külön meghatározott esetekben és feltételekkel megengedik. Budapesten az erre vonatkozó jogszabályok tiltják a szabadtéri égetést.

 

A tűzgyújtás főbb szabályai:

 

– Budapest közigazgatási területén kívüli belterületen csak abban az esetben lehet növényi hulladékot égetni, ha azt a helyi önkormányzati rendelet megengedi;

 

– Előzetesen engedélyeztetni kell a tűzvédelmi hatósággal a külterületen lévő, lábon álló növényzet, tarló, illetve a növénytermesztéssel összefüggésben keletkezett hulladék szabadtéri égetését;

 

– Továbbra is megengedett a kerti grillezés és a tűzön történő sütés-főzés a tűz állandó felügyelete mellett;

 

– Tűzgyújtási tilalom esetén az érintett területen akkor sem megengedett a tűzgyújtás, ha azt egyébként más jogszabály megengedi;

 

– A szabadtéri tűzgyújtás feltételeit az Országos Tűzvédelmi Szabályzat tartalmazza.

 

A jogszabálytól eltérő vagy hatósági engedély nélkül gyújtott tüzek gazdái tűzvédelmi bírságra számíthatnak.

Egy biztos: a szabadban meggyújtott tüzet soha ne hagyjuk felügyelet nélkül, és minden esetben gondoskodjunk megfelelő mennyiségű oltóanyagról. Mindig legyen nálunk a tűz oltására alkalmas kézi szerszám. Csakis akkora tüzet gyújtsunk, amekkorát folyamatosan figyelni tudunk, és mindenképp nézzünk utána a várható időjárásnak, mert bizony a szél kedvezhet a tűz gyors továbbterjedésének.

 

(Fotó: pixabay.com)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

A kóbor macskákat ivartalanítják

Több mint negyven gazdátlan, közterületen élő macskát ivartalanított Kispesten két civil szervezet. A macskák túlszaporodása nemcsak állatvédelmi, ökológiai probléma is egyben.

A háziorvosok rezsiköltségeinek átvállalását kéri a jobboldal

A háziorvosok teljes rezsiköltségeinek átvállalását kéri az önkormányzattól a kispesti Fidesz-KDNP képviselőcsoport, mert szerintük a kerület nem versenyképes a többi kerülettel szemben a háziorvosok számára, máshol ugyanis a teljes rezsi átvállalásával csábítják és tartják meg az orvosaikat. Kispesten egyre nagyobb az orvoshiány, így az önkormányzatnak valamit lépnie kell.

Jogerős: Gajda Péter törvényt sértett

Törvény- és alaptörvényt sértő módon járt el Gajda Péter (MSZP) polgármester – mondta ki a Kúria, amikor pártállami időket idéző módon leragasztotta a Fidesz országgyűlési választási plakátjait. A Gajdának erre lehetőséget adó jogsértő önkormányzati rendeletet a Kúria megsemmisítette.

BKK közlemény: Két napon át késő este és éjszaka lezárjuk a Sibrik Miklós úti felüljárót

A Sibrik Miklós úti felüljáró újjáépítéséhez kapcsolódó bontási munkák miatt szeptember 11-én, csütörtökön és 12-én, pénteken késő este és éjszaka 22:00 és 4:00 között lezárjuk a felüljárót. Ezért az erre közlekedő nappali járataink a késő esti időszakban, éjszakai buszaink pedig teljes üzemidejükben a felüljárót elkerülve, módosított útvonalon közlekednek a lezárás idején. Az előttünk álló körülbelül egy évben több alkalommal kerül még sor hasonló késő esti, éjszakai forgalomkorlátozásokra annak érdekében, hogy a közúti forgalom a híd teljes újjáépítése idején a nappali órákban fenntartható legyen. A rekonstrukciós munkák – amelyek során kicseréljük az átkelő teljes szerkezetét, valamint új útpályát építünk, a gyalogos járdán pedig részben kerékpársávot, részben közös használatú gyalogos-kerékpáros útfelületet hozunk létre – első fázisa a befejezéséhez közeledik. Az újjáépítést a Fővárosi Önkormányzat közútkezelőjeként a Budapesti Közlekedési Központ végzi.