Egy-egy millió forint egyszeri juttatást javasoltak valamennyi óvodának és bölcsődének játékok vásárlására az idei költségvetés tervezésekor a Fidesz-KDNP-s képviselők. Mos játékgyűjtést hirdetett Dódity Gabriella (Fidesz-KDNP) fejlesztéspolitikai tanácsnok, frakcióvezető, mert sajnos a baloldali többség leszavazta kezdeményezésüket.

Nemrég valamennyi óvodát és bölcsődét végigjárta Dódity Gabriella fejlesztéspolitikai tanácsnok, hogy személyesen nézze meg, és beszélje át a hiányosságokat az intézményvezetőkkel.

– A legtöbb helyen alig jut pénz játékok vásárlására, ezért kezdeményeztük, hogy kapjon 1-1 millió forint plusz forrást erre a célra valamennyi intézmény. Mivel elképzelésünket nem támogatta a baloldali többség, gyűjtést szervezünk a kispesti óvodáknak és bölcsődéknek. A kispestieket arra kérem, ajánlják fel feleslegessé vált játékaikat, könyveiket a piciknek – mondta a képviselő, aki hozzátette: nagy tisztelet jár a szülőknek, a vezetőknek és az intézmények mellett működő alapítványoknak is, akik oroszlánrészt vállalnak az intézmények segítésében.  A képviselő arra kéri a kispestieket, gondoljanak a legkisebbekre, mert a legegyszerűbb homokozó lapáttal, labdával vagy mesekönyvvel is nagy örömet lehet szerezni. Aki egyszerűbbnek tartja, adományát leadhatja a Fidesz képviselői irodában is, az Ady Endre út 91. szám alatt.

 

Fotó: Facebook 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Két éven belül kész az új KÖKI vasútállomás is

Modern és akadálymentes lesz a megújuló Kőbánya-Kispest vasútállomás, amely a tervek szerint 2019-re készül el, és tökéletesen illeszkedik majd a KÖKI már átépített, felújított arculatához.

Új BKK ügyfélközpont a KÖKI-n

Kőbánya-Kispest metróállomásnál nyitotta meg a Budapesti Közlekedési Központ a legújabb ügyfélközpontját a hét elején. A BKK új, európai színvonalú integrált szolgáltatásokat nyújtó ügyfélközpontjaiban a közlekedéssel kapcsolatos minden ügy elintézhető: jegy- és bérletvásárlás, közlekedési információk, taxipanasz-kezelés, MOL Bubihoz fűződő ügyintézés és általános utastájékoztatás. Az új ügyfélközpont a fővárosi utasok kiszolgálásán túl turisztikai szempontból is kiemelt fontosságú, ugyanis a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér közelsége miatt a hazánkba érkező turistáknak is segítséget nyújt.

Telefonon és email-ben is lehet időpontot foglalni az Egészségügyi Intézetben

A járványhelyzet kedvező alakulása lehetővé tette, hogy ismét teljeskörű ellátást nyújtson a Kispesti Egészségügyi Intézet, de továbbra is be kell tartani a bevezetett óvó-védő intézkedéseket, különösen, ha figyelembe vesszük a környező országok aggasztóan emelkedő esetszámokat. Emiatt a lakosság türelmét kérte Dr. Kumin Marianna, az intézet főorvos-főigazgatója, és jelezte, hogy a telefonos időpont egyeztetés mellett lehetőség van elektronikus úton is megtenni ezt.

Felavatták a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet új diagnosztikai központját

Ünnepélyes keretek között avatták fel a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet minden igényt kielégítő, modern diagnosztikai központját. A fejlesztés, amely az új épületszárnyat, a kapcsolódó orvostechnológiai eszközbeszerzéseket és a parkoló bővítését foglalja magában a kormány Egészséges Budapest Programjának forrásaiból valósult meg, összesen 770 millió forintból. Az új épületrészben MR-, CT- és csontsűrűség-vizsgálatot is el tudnak végezni a szakemberek. Az átadóünnepségen jelen volt Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, Dobosi Zsolt, a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet főigazgatója, valamint Földesi Gyula és Németh Szilárd Fidesz-KDNP-s országgyűlési képviselők is.