Korábban már többször beszámoltunk arról, hogy a Szivárvány Óvodában beszögelték az ablakokat, mert életveszélyesek voltak, a lapos tető miatt elviselhetetlen volt a hőség a nagy melegben, a konyha, az óvónői öltözők és az irodák is borzalmas állapotban voltak. És nem csupán az épület, de az informatikai felszereltsége is erősen hiányos volt, ezen igyekezett segíteni dr. György István Kőbánya és Kispest választókerületi elnöke, aki tavaly októberben egy laptopot adományozott az intézménynek. Aztán jött a jó hír: 30 millió forinttal támogatja a kormány a nevelési intézmény felújítását. A tervek között szerepel az ablakok cseréje, a sátortető és a napelemes rendszer kiépítése, valamint beszigetelik az épületet.

Dódity Gabriella többször járt az intézményben, egyebek mellett akkor is, amikor 60 oldalas összeállítást készített a bölcsődék és óvodák állapotáról, és tételesen leírta, hogy melyik intézményben milyen felújítások szükségesek. Ezt át is adta Gajda Péter (MSZP) polgármesternek. Ebben szerepel egyebek mellett az is, hogy bár a Főtáv megújította a hőközpontot, a radiátorokat is le kellene cserélni. Ezzel kapcsolatban a felújítás kezdetén is megkereste Gajda Pétert, de a radiátorok sajnos egyelőre maradnak.

– Polgármester úr tájékoztatása szerint előre tervezett munkálatokat végeznek, és a jelenlegi műszaki tartalmon nem tudnak változtatni. Én továbbra is bízom benne, hogy sikerül forrást találni, hiszen a rozsdás radiátorokat most kellene lecserélni, amikor kiürítették az épületet, és folynak a munkálatok. Annak persze mindenképpen örülök, hogy ősszel a gyerekek egy megújult épületbe térhetnek vissza – mondta el lapunknak Dódity Gabriella.

 

[GALÉRIA-1]

 

fotó: facebook

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

A kóbor macskákat ivartalanítják

Több mint negyven gazdátlan, közterületen élő macskát ivartalanított Kispesten két civil szervezet. A macskák túlszaporodása nemcsak állatvédelmi, ökológiai probléma is egyben.

A háziorvosok rezsiköltségeinek átvállalását kéri a jobboldal

A háziorvosok teljes rezsiköltségeinek átvállalását kéri az önkormányzattól a kispesti Fidesz-KDNP képviselőcsoport, mert szerintük a kerület nem versenyképes a többi kerülettel szemben a háziorvosok számára, máshol ugyanis a teljes rezsi átvállalásával csábítják és tartják meg az orvosaikat. Kispesten egyre nagyobb az orvoshiány, így az önkormányzatnak valamit lépnie kell.

BKK közlemény: Két napon át késő este és éjszaka lezárjuk a Sibrik Miklós úti felüljárót

A Sibrik Miklós úti felüljáró újjáépítéséhez kapcsolódó bontási munkák miatt szeptember 11-én, csütörtökön és 12-én, pénteken késő este és éjszaka 22:00 és 4:00 között lezárjuk a felüljárót. Ezért az erre közlekedő nappali járataink a késő esti időszakban, éjszakai buszaink pedig teljes üzemidejükben a felüljárót elkerülve, módosított útvonalon közlekednek a lezárás idején. Az előttünk álló körülbelül egy évben több alkalommal kerül még sor hasonló késő esti, éjszakai forgalomkorlátozásokra annak érdekében, hogy a közúti forgalom a híd teljes újjáépítése idején a nappali órákban fenntartható legyen. A rekonstrukciós munkák – amelyek során kicseréljük az átkelő teljes szerkezetét, valamint új útpályát építünk, a gyalogos járdán pedig részben kerékpársávot, részben közös használatú gyalogos-kerékpáros útfelületet hozunk létre – első fázisa a befejezéséhez közeledik. Az újjáépítést a Fővárosi Önkormányzat közútkezelőjeként a Budapesti Közlekedési Központ végzi.

Jogerős: Gajda Péter törvényt sértett

Törvény- és alaptörvényt sértő módon járt el Gajda Péter (MSZP) polgármester – mondta ki a Kúria, amikor pártállami időket idéző módon leragasztotta a Fidesz országgyűlési választási plakátjait. A Gajdának erre lehetőséget adó jogsértő önkormányzati rendeletet a Kúria megsemmisítette.