Őszre elkészülhet Kispesten a Dél-Pesti Utánpótlás-nevelési Centrum, amely nem csak a 120 ifjú tehetség edzésének és tanulásának színhelye lesz, hanem a lakosság is használhatja majd a létesítmény melletti futó- és rekreációs teret.

 

Már szeptemberben átadhatják a Kispesten épülő Dél-Pesti Utánpótlás-nevelési Centrumot, mivel az utolsó munkálatok jól haladnak. A kormányzati támogatásból épülő 21. századi létesítmény 120 ifjú sporttehetségnek biztosít majd lehetőséget arra, hogy méltó körülmények között tanulhasson és edzhessen. Információink szerint pedig hamarosan a kerület hírnevét öregbítő Budapest Honvéd FC játékosai is méltó körülmények között játszhatnak, és a centrum üzemeltetője is a Honvéd sportklub lesz.

 

 

– A jövő egészséges társadalmának záloga nem csupán az egészségügyi fejlesztésekben rejlik, bár kétség kívül az is fontos összetevő – mondta lapunknak dr. György István, Budapest kormánymegbízottja. Ugyanezt a célt szolgálják a sporttal kapcsolatos beruházások is, vagy például a mindennapi testnevelés bevezetése, amelynek köszönhetően mára mintegy 150 ezerrel több gyermek sportol, mint akár 7 évvel ezelőtt – mutatott rá a kormánymegbízott.

 

 

– Ezzel a fejlesztéssel a kormány a környékben élő lakosságra is gondol, hiszen ők is használhatják majd a sportközpont melletti futóterületet. Jó látni, hogy a kormány számos fejlesztést hajtott és hajt végre Kispesten, hiszen az utánpótlás centrum mellett támogatta például a Szivárvány Óvoda felújítását, de az Egészséges Budapest Program részeként a kispestieket is kedvezően érinti majd a Bajcsy Kórház felújítása, vagy a Szent István és Szent László kórházak egyesítésével hamarosan létrejövő új centrumkórház is. Emellett pedig a kormány a kerületi fejlesztésekre több pályázati úton elnyerhető forrást is biztosít – mondta lapunknak Dódity Gabriella (Fidesz-KDNP) fejlesztéspolitikai tanácsnok. 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Fővárosi strandkörkép

A nyári melegben megtelnek a strandok és uszodák szerte Budapesten. Összegyűjtöttük a fővárosi és agglomerációban található strandokkal kapcsolatos tudnivalókat.

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Kosz és káosz az Attila utcában

Kispest talán egyik legaggasztóbb állapotú része az Attila utca, amelynek rendezése úgy tűnik, kifog az önkormányzaton. Kosz, szemét, rendetlenség, és térfigyelő kamera, amely mintha azért lenne, hogy lehessen a lomokat valami alá pakolni.

Megújult a nyugdíjasház

Harminc milliós pályázati forrással kiegészítve energetikai felújításon esett át a Kispesti Nyugdíjasház.…