Magyarország 24 éremmel, 12 arannyal, 7 ezüsttel és 5 bronzzal zárja a Buenos Aires-i ifjúsági olimpiát, ez minden idők legjobb szereplése.

A csütörtöki utolsó napon magyar részről már nem volt érdekelt egy versenyző sem, a záróünnepséget – közép-európai idő szerint – éjjel tartják.

 

A 79 fős küldöttség a negyedik helyen végzett az éremtáblázaton Oroszország, Kína és Japán mögött.

 

A magyarok közül az úszó Milák Kristóf és Késely Ajna volt a legeredményesebb három-három győzelemmel, előbbinek pedig még egy ezüstje is van.

 

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) honlapja emlékezetet, hogy a magyarok húsz sportágban indultak, ezek közül kilencben sikerült érmet nyerni: atlétikában, birkózásban, cselgáncsban, kajak-kenuban, öttusában, strandkézilabdában (lányok), tornában, úszásban és vívásban; ezekhez jön még az éremtáblába eredményeibe nem számító lovaglás és sportlövészet, melyekkel számolva a sportágak száma 11 (a mix csapatversenyek eredményeit nem vezetik a nemzetek közötti összesítésben).

 

A MOB összesítése alapján az első, 2010-es szingapúri ifjúsági olimpia éremtáblázatán 6 arany-, 4 ezüst- és 5 bronzéremmel végzett Magyarország, a vegyescsapatok eredményeit is beleszámolva pedig 7-4-6 volt a mérleg, majd 2014-ben, Nankingban 6 arannyal, 6 ezüsttel és 11 bronzzal zárt a csapat, a vegyes eredményekkel pedig 7-9-12 volt a számsor. Buenos Airesben 15, 8, 5 a „bővített mérleg”.

 

A magyar érmesek:

 

arany:

Milák Kristóf (úszás – 400 m gyors, 200 m gyors, 200 m pillangó)
Rabb Krisztián (vívás – kard egyéni)
Özbas Szofi (cselgáncs, 63 kg)
Berecz Blanka (úszás – 200 m pillangó)
Késely Ajna (úszás – 800 m gyors, 200 m gyors, 400 m gyors)
Pusztai Liza (vívás – kard egyéni)
Rendessy Eszter (kajak – gyorsasági verseny) 
Kiss Ádám (kajak – gyorsasági verseny)

 

ezüst:
Milák Kristóf (úszás – 100 m pillangó)
Gönczöl Laura (kenu – gyorsasági verseny)
Balázs Krisztián (torna – talaj)
Bácskay Csenge (torna – ugrás)
Szél Anna (birkózás – 57 kg)
Endrész Klaudia (atlétika – távolugrás)
Huller Dániel (atlétika – 400 m gát)

 

bronz:
Vég Zsombor (cselgáncs – 100 kg)
Leány strandkézilabda-válogatott 
Gulyás Michelle (öttusa – egyéni verseny)
Balázs Krisztián (torna – nyújtó)
Vas Blanka, Buzsáki Virág (kerékpár – kombinációs csapatverseny)
    

Vegyescsapat-versenyekben is végeztek dobogós helyen magyarok, de ezeket hivatalosan nem számolják. A vívók 1-es számú európai válogatottjával győzött a kardozó Pusztai Liza és Rabb Krisztián, ugyancsak első lett Pekler Zalán mongol partnerével légpuskában, valamint Balázs Krisztián a tornasport különböző szakágainak képviselőiből összeállt csapatok küzdelmében. A díjugrató Jármy Vince ezüstöt nyert az Európa-válogatott tagjaként.

 

Forrás: MTI
Főkép: lokal.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Fővárosi strandkörkép

A nyári melegben megtelnek a strandok és uszodák szerte Budapesten. Összegyűjtöttük a fővárosi és agglomerációban található strandokkal kapcsolatos tudnivalókat.

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Kosz és káosz az Attila utcában

Kispest talán egyik legaggasztóbb állapotú része az Attila utca, amelynek rendezése úgy tűnik, kifog az önkormányzaton. Kosz, szemét, rendetlenség, és térfigyelő kamera, amely mintha azért lenne, hogy lehessen a lomokat valami alá pakolni.

Megújult a nyugdíjasház

Harminc milliós pályázati forrással kiegészítve energetikai felújításon esett át a Kispesti Nyugdíjasház.…