A Fidesz-KDNP frakció korábbi javaslatának köszönhetően idén már a gyerekek számának figyelembe vételével kapta meg több száz kispesti család az egyszeri karácsonyi támogatást az ünnepek előtt. Az egyenként 6000 és 15 ezer forintos összegekhez az önkormányzat költségvetésében, a szociális előirányzatok soron található maradványösszegből különítettek el erre a célra 10,5 millió forintot.

December 15-ig meg kellett kapják a családok az egyszeri karácsonyi támogatást, amelyet Ékes Gábor (Fidesz-KDNP) képviselő javaslatára idén, második alkalommal már differenciáltan, vagyis a gyermekek számát figyelembe véve ad az önkormányzat. A támogatásban azok részesülhetnek, akik tárgyév november 1. napján rendszeres gyermekvédelmi vagy települési támogatásban részesülnek. Vagyis utóbbi 495 főt, illetve a gyermekvédelmi támogatásban részesülő 117 családot és 221 gyereket érint.

– Az egyszeri karácsonyi támogatás teljes összege 10 millió 506 ezer forint, amelyet a szociális előirányzatok sorról sikerült elkülöníteni. Évről-évre kevesebb szociális támogatási keretet tervez az önkormányzat a költségvetésben, és évről-évre egyre több pénz marad meg ebből az összegből. Ez pedig azt jelenti, hogy szerencsére egyre kevesebb kispesti család fordul segítségért az önkormányzathoz, ha ekkora maradványösszeggel tudunk számolni – mondta el lapunknak Fekete Márk, a Szociális és Lakásügyi Bizottság tagja.

 

Fotó/Illusztráció: pixabay.com

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

A rendvédelmi szervek dolgozóit tüntette ki nemrég az önkormányzat

Az év rendőre Lakatos János rendőr zászlós, az év tűzoltója Soltész Péter…

A Száguldó Őrnagyra, Puskás Öcsire emlékeztek halálának évfordulóján Kispesten

Messzire szállt a kispesti horgászbolt jó híre

Noha Magyarország a versenyhorgászatban jó ideje egyfajta nagyhatalomnak számít, a „hétköznapi” pecások száma még sosem nőtt akkora mértékben hazánkban, mint az utóbbi néhány évben. Többségük a magántavak partján, feeder bottal, method technikával keresi a halat, mint azt a kispesti Duplakukac Horgászbolt ügyvezetőjével, Kádas Józseffel történt beszélgetésünk is egyértelműsített.

Akikre büszkék lehetünk

Ünnepélyes keretek között, összesen 72-en vehették át elismeréseiket két egymást követő napon a Kispest önálló településsé válásának 150. évfordulója alkalmából tartott képviselő-testületi üléseken. A 2020-as és 2021-es esztendő kitüntető címeit a KMO-ban adták át azoknak, akik kiemelkedő munkásságukkal öregbítették Kispest hírnevét, illetve végezték vagy végzik munkájukat a kerületért, a kerületiekért. Mint az lenni szokott, az ünnepségen díszpolgárokat is avattak – összesen 6-an kapták meg a címet.