A kispesti Ady Endre Általános Iskola idén ünnepli fennállásának 100. évfordulóját. Ez alkalomból centenáriumi hangversenyt rendezett az iskola május 13-án, pénteken a KMO-ban.

Az iskola tantestülete régóta gondolkodott azon, hogyan ünnepelhetnék meg méltó módon ezt a 100. évfordulót. Az oktatási intézményben 1963 óta működik énekkar, és ez idő alatt rengeteg sikeres belföldi és külföldi koncertet adtak, különböző megmérettetéseken többször szereztek arany minősítést. Ez adta végül az ötletet egy CD összeállításához, amelyre a kórus legsikeresebb darabjai kerültek. Ebből az anyagból és vers, illetve táncbemutatókból adtak válogatást az iskolai diákjai péntek délután.

 

Ez az esemény nem akármilyen számunkra, hiszen iskolánk 100 évfordulóját ünnepli fennállásának így kezdte megnyitóbeszédét Dr. Molnárné Ruszinkó Mária igazgatónő. Valóban, az 1911-ben alapított iskola sok mindent megélt az elmúlt 100 esztendőben. Először mindössze két bérelt teremben, a Petőfi utcai iskola tornatermében és az egyik tantermében indult el a tanítás az akkor még Kispesti Állami Polgári Leányiskolában. Két osztállyal, 137 fővel vette kezdetét az oktatás. Az igazgató Gyulai István volt, akinek a Kispesti Temetőben található sírját ma is az iskola dolgozói és tanulói ápolják. A jelenlegi épület építése 1912-ben kezdődött, és szinte évtizedről évtizedre bővült a jelenlegi méretére. 1948-tól lett nyolc évfolyamos általános iskola, és 1960-tól vált koedukálttá az intézmény.

Az iskolában 1963 óta folyik emelt szintű ének oktatás, melynek elindítója id. Somorjai József volt, aki ma Kispest Díszpolgára. A kiemelt ének-zene oktatás a mai napig is tart, és meghatározó az iskola profiljában. 2010-ben, a budapesti minősítő versenyen az iskola kórusa arany minősítést kapott. A most kiadott CD-n a minősítőn előadott darabok hallhatók.

 

[GALÉRIA-1]
Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Fővárosi strandkörkép

A nyári melegben megtelnek a strandok és uszodák szerte Budapesten. Összegyűjtöttük a fővárosi és agglomerációban található strandokkal kapcsolatos tudnivalókat.

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Kosz és káosz az Attila utcában

Kispest talán egyik legaggasztóbb állapotú része az Attila utca, amelynek rendezése úgy tűnik, kifog az önkormányzaton. Kosz, szemét, rendetlenség, és térfigyelő kamera, amely mintha azért lenne, hogy lehessen a lomokat valami alá pakolni.

Győri Ottmár, a Wekerletelep első gondnoka

144 éve ezen a napon született Győri Ottmár, a Wekerletelep utcahálózatának tervezője, az építkezés felügyelője, a telep első gondnoka.