Új koncepcióval álltak elő a Wekerlei Székelykapu Napok szervezői! A rendezvény főeseményét ezután nem vasárnap, hanem szombaton fogják lebonyolítani. A program idén különösen gazdag lesz, lássuk is, mire számíthatunk!

Pénteken, hagyományosan kiállítással nyílik a rendezvénysorozat. Csáji Attila izgalmas konceptuális grafikáinak és hologramjainak tárlata lesz látható a Társaskörben. Ezt követi – ismét csak hagyományosan – a Wekerlei Pódium a Munkás Szent József Közösségi Házban. A Lőrinci Szabad Alkotók Körének két művésze, Jakos Kata költőnő és Kovács Adrienne gitárművész lesz az est vendége. Újdonság viszont az, hogy ezt követően szabadtéri mozi lesz a Kós Károly téren.

 

Szombaton lesz a hagyományos, nagy közösségi rendezvény a Kós Károly téren. Délelőtt „Tied a színpad” címmel a kispesti óvodák és iskolák művészeti csoportjainak bemutatói lesznek láthatók-hallhatók a színpadon. Ezzel párhuzamosan működik a Wekerlei Életfa Tere, ahol JÁTÉKLIGET elnevezéssel manipulációs, képesség-, mozgás- és tájékozódást fejlesztő, logikai, ügyességi, népi, felnőtt játékokkal, valamint kézműves- és játékkészítő tevékenységgel mozgatják meg a vendégeket 0-99 éves korig. A Wekerlei Társaskör és a Wekerlei Gyermekház önálló sátrakkal várja látogatóit. Lesz Zöld Hajtás és Klímabarát Wekerle tanácsadás is. Az egészséges életmóddal kapcsolatos programokat a zenepavilon környékén lehet majd megtalálni. Idén is lesz Wekerlei Sodrófa Díj és Családi pontgyűjtő verseny. A színpadon délután egymást váltják a fellépők, főleg helyiek, egy kispesti zenekar: a Retroleum és egy wekerlei: a Hundows. Táncolnaka Wekerlei Mozgásműhely hastáncosai. Egész nap vásárosok, mutatványosok és pónilovaglás is szórakoztatja az egybegyűlteket. Ismét útjára indul a lovaskocsi egy kis helytörténeti kocsikázásra, hogy bemutassa Wekerle titkait. Este a Calvados kocsmazenéje zárja a programot.

 

Vasárnap délelőtt a sporté a főszerep. Kilencedik alkalommal indul útjára Wekerlei Székelykapu Futás mezőnye, melyet kiegészítő programok is kísérnek. Délután csendes, ámde vidám Wekerlei Piknik várja a Kós Károly téren a családokat. A zajos kavalkád helyett ezúttal pokrócokon ülve, beszélgetve lehet örülni a jó időnek és a társaságnak. A zenepavilonban a Triola Fúvósegyüttes zenél majd, és kézműveskedni is lehet. Este, a katolikus templomban az Alkotó Muzsikusok Társasága ad hangversenyt.

 

A Magyar Kollégium, a Wekerlei Futóklub és a Wekerlei Társaskör Egyesület közös rendezvényére igazi wekerlei hangulat várja a barátokat, szomszédokat, ismerősöket, ismeretleneket.

 

A részletes információt köszönjük Debreceni Zsuzsának, a program egyik szervezőjének.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Fővárosi strandkörkép

A nyári melegben megtelnek a strandok és uszodák szerte Budapesten. Összegyűjtöttük a fővárosi és agglomerációban található strandokkal kapcsolatos tudnivalókat.

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Kosz és káosz az Attila utcában

Kispest talán egyik legaggasztóbb állapotú része az Attila utca, amelynek rendezése úgy tűnik, kifog az önkormányzaton. Kosz, szemét, rendetlenség, és térfigyelő kamera, amely mintha azért lenne, hogy lehessen a lomokat valami alá pakolni.

Győri Ottmár, a Wekerletelep első gondnoka

144 éve ezen a napon született Győri Ottmár, a Wekerletelep utcahálózatának tervezője, az építkezés felügyelője, a telep első gondnoka.