Július elsejétől legfeljebb 2,5 millió forintos támogatást kaphatnak a legalább három gyereket nevelő családok új, legalább hétszemélyes személyautó vásárlásához.

A 2022. december 31-ig igényelhető támogatás összege az autó bruttó vételárának legfeljebb a felét teheti ki. Egy- és kétszülős családok is igényelhetik a családi pótlékra jogosító gyerekek után, harmadik gyerek esetén a várandósság betöltött 12. hete már jogosultságnak számít, a tartósan beteg vagy fogyatékossággal élő gyerekek pedig életkortól függetlenül számítanak. A Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) javaslatára bevezetett támogatást csak egyszer lehet igénybe venni, és nem kell előre kifizetni a 2,5 millió forintot, hanem ezt közvetlenül a Magyar Államkincstáron keresztül utalják majd a kereskedőnek.

 

Az autót nemcsak klasszikus adásvételi szerződéssel, hanem zárt végű lízingszerződéssel is meg lehet vásárolni, és az igénylőnek – vagy házastársának, illetve élettársának – B típusú vezetői engedéllyel kell rendelkeznie. 


A támogatást kizárólag személyautóra lehet igényelni, lakóautóra például nem. Az autó árának nincs felső határa, és három évre elidegenítési tilalmat jegyeznek be a járműre, azaz három évig nem lehet eladni.

 

Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára hangsúlyozta, hogy a családvédelmi akcióterv szorosan illeszkedik a kormány 2010 óta folytatott családpolitikájához, amely a magyar családokat helyezi a középpontba, és segíti a gyerekvállalás előtt álló és a már gyereket nevelő családokat is. Magyarország élen jár a gazdaság teljesítőképességének arányában a családokra fordított támogatások összegét tekintve, 2010-hez képest a kétszeresére növelték a családoknak nyújtott költségvetési támogatásokat, aminek köszönhetően ma jobban élnek a gyereket nevelő családok, mint 8-9 éve, és 20 éve nem volt olyan magas a gyerekvállalási kedv, mint tavaly.

 

Forrás: MTI; kormany.hu

Fotó/Illusztráció: csalad.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Két éven belül kész az új KÖKI vasútállomás is

Modern és akadálymentes lesz a megújuló Kőbánya-Kispest vasútállomás, amely a tervek szerint 2019-re készül el, és tökéletesen illeszkedik majd a KÖKI már átépített, felújított arculatához.

Új BKK ügyfélközpont a KÖKI-n

Kőbánya-Kispest metróállomásnál nyitotta meg a Budapesti Közlekedési Központ a legújabb ügyfélközpontját a hét elején. A BKK új, európai színvonalú integrált szolgáltatásokat nyújtó ügyfélközpontjaiban a közlekedéssel kapcsolatos minden ügy elintézhető: jegy- és bérletvásárlás, közlekedési információk, taxipanasz-kezelés, MOL Bubihoz fűződő ügyintézés és általános utastájékoztatás. Az új ügyfélközpont a fővárosi utasok kiszolgálásán túl turisztikai szempontból is kiemelt fontosságú, ugyanis a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér közelsége miatt a hazánkba érkező turistáknak is segítséget nyújt.

Eső, zápor vagy száraz zivatar?

Ön is kap értesítést a telefonjára, ha zápor vagy zivatar van a közelben? És azt tudja, hogy mi a különbség a zápor, a zivatar és az eső között? És mi az a száraz zivatar?

Telefonon és email-ben is lehet időpontot foglalni az Egészségügyi Intézetben

A járványhelyzet kedvező alakulása lehetővé tette, hogy ismét teljeskörű ellátást nyújtson a Kispesti Egészségügyi Intézet, de továbbra is be kell tartani a bevezetett óvó-védő intézkedéseket, különösen, ha figyelembe vesszük a környező országok aggasztóan emelkedő esetszámokat. Emiatt a lakosság türelmét kérte Dr. Kumin Marianna, az intézet főorvos-főigazgatója, és jelezte, hogy a telefonos időpont egyeztetés mellett lehetőség van elektronikus úton is megtenni ezt.