A tavasz beköszöntével megszaporodó kerti teendőkben segítenek a Kós Károly Általános Iskola önkéntes kis kertészei. A Porkoláb Gábor tanár úr vezetésével másfél éve megalakult Tisztasági Kommandó (Tiszkó) diákjai kisebb kerti munkákban önkéntes alapon segítenek olyan kispestieknek, akik koruk, vagy egészségi állapotuk miatt már nem, vagy nehezen tudnák elvégezni.

 

 

Az önkéntes kertészek kéthetente tevékenykednek, vagy ott, ahová hívják őket, vagy ha épp nem kapnak meghívást, a közterületen szorgoskodnak. Most éppen egy közterületre hívta segítségül a Tiszkót Koppány Eteléné Kispest határához, a Temesvár köz környékéhez.

 

– Örülök, hogy jöttek segíteni ezek a lelkes fiatalok, hiszen ez annyira félreeső szeglete Kispestnek, hogy talán ezért nem jut elég figyelem az önkormányzat részéről – mondta az asszony.

 

 

A kis kertészek rögvest munkához is láttak, ahogy leszálltak a buszról, néhány perccel később már több zsák meg is telt az összeszedett avarral, ágakkal, szeméttel. Jókedvűen, nevetgélve, de szorgosan kapirgáltak.

 

Az összességében elmondható a srácokról, hogy otthon is szívesen segítenek a kerti munkában és odafigyelnek arra, hogy az utcán ne szemeteljenek. A 6/a osztályba járó Keszi például mindig inkább zsebre rakja a szemetet, ha épp nem talál a közelben kukát.

– Azért jelentkeztem a Tiszkóba, mert nagyon szeretek segíteni, nem várok érte dicséretet, vagy jutalmat, egyszerűen szeretem, ha segíthetek – mondta Keszi, aki nagyon büszke a kis csapatra, és a közös munkára, amit végeznek.

 

 

A 6/c osztályos Árpád másodszor jött, neki szülei elismerése volt az igazi jutalom az első alkalommal végzett önzetlen munka után.

– Nagyon szívesen jövök máskor is, és igazán jólesett, hogy anyukámék büszkék voltak rám – mondta Árpád, aki otthon is sokat segít a kertben. Elmondta, hogy sok osztálytársa is Tiszkós, akikkel még jobban kijön, mióta ő is tagja a csapatnak. – De másokkal is megismerkedtem, akikkel azelőtt kevesebbet beszélgettünk – mondta.

 

Osztálytársa Roland, aki most volt először, szintén élvezi a többekkel együtt töltött időt.

– A barátaim meséltek a Tiszkóról, Gábor bácsi is, úgy éreztem, itt a helyem – mondta Roland, aki eleve szívesebben tölt időt, sportol a szabad levegőn, mint a számítógép előtt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Idén is Kispesten járt a Mikulás

Immár évtizedes hagyomány, hogy minden december elején ajándékokkal lepik meg a kispesti családsegítő által kiválasztott kispesti gyerkőcöket.

Ingyenes laptopokat biztosít a kormány a gyerekeknek

Egyre nagyobb teret hódít a digitális világ, a mai gyerekek számára pedig már elengedhetetlen, hogy jól tájékozódjanak benne. A kormány igyekszik felzárkózni a kihívásokhoz, és ingyenes laptopok biztosításával segíti a digitális felkészítést.

Elkészült az Arany Óvoda

Átadták a felújított és kibővített Kispesti Arany Óvodát, amely eredményeképpen további 75 kisgyermek járhat az intézménybe. Az Európai Unió által támogatott fejlesztéssel óriási lett a kontraszt az Arany ovi és a kerületi többi óvodája között.

Mesemondó versenyt nyertek az Ady Endre Iskola diákjai

Felpezsdült az élet az Ady Endre Református Általános Iskolában: az április 3-i városi mesemondó versenyen az első és második évfolyamosok arany, a harmadik és negyedik évfolyamosok ezüst minősítést kaptak. A sportélet is fellendült: a két éve működő Sakkpalota tanulói városi sakkversenyt nyertek, a Kézilabda Sportakadémia leigazolt több diákokat, az alsósokkal pedig a Zsíros Tibor Kosárakadémia foglalkozik. Emellett fejlesztették az angol nyelv, valamint az informatikai oktatást is.