Első kispesti karate csapatként vett részt a Nego Kyokushin Karate Sportegyesült a múlt hétvégén megrendezett 221 kilométeres, 13. Ultrabalatonon. A távot tőlük 13 fő teljesítette váltóban, és a 650 induló közül az előkelő 87. helyen végeztek. De az egyesület tagjainak most sincs megállás, már az edzőtáborra és a III. Lakótelep futás és egészségnapra készülnek.

Vidra Zoltánnal, a Nego Kyokushin Karate Sportegyesület alapítójával, elnökségi tagjával, az önkormányzat ifjúsági- és sportbizottságának tagjával korábban már beszélgettünk arról, hogy mennyire fontos a sport. Hogy elengedhetetlen, hogy a gyermekekkel már kiskorukban megszerettessük a mozgást, hogy aztán egészséges felnőtté válhassanak. Vidra Zoltán 12 éves kora óta napi szinten mozog, és most, 53 évesen is szerepet vállalt az Ultrabalaton 221 kilométeres távjának teljesítésében.

– Tizenhárman futottunk, én összességében 8,5 kilométert vállaltam, volt, aki 35 kilométert is futott közülünk. Különböző távok után váltottuk egymást. 36 órája volt a versenyzőknek a 221 kilométerre, mi 19,53 perc alatt értünk célba, ezzel a 650 indulóból a 87. helyen végeztünk – mondta el lapunknak Vidra Zoltán, aki nagyon büszke a csapattagokra, hiszen mindenki komolyan vette a felkészülést és a versenyt is. A csapat most az edzőtáborra, illetve a kispesti, III. Lakótelep futás és egészségnapra készül, amelynek egyben szervezői is a Kispesti Társaskörrel közösen. A június 1-i rendezvényen nem kell 221 kilométert teljesíteni, hiszen 600 méteres mini, illetve 2,2 és 4,4 kilométeres távok közül választhatnak a versenyzők a Csokonai utcában, a Vass Lajos Általános Iskola melletti területen. A rendezvény 9 órakor kezdődik, a helyszínen az Öt Elem Wushu Egyesület tagjai thai chi, a Kispesti Kisoroszlánok pedig kézilabda bemutatót tartanak. Lesz ingyenes egészségügyi szűrővizsgálat, szabadtéri sporteszközök, kézműves foglalkozások és arcmatrica is.

A III. Lakótelep futás és egészségnapon a részvétel és a nevezés ingyenes, jelentkezni ITT lehet a futóversenyre.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Akikre büszkék lehetünk

Ünnepélyes keretek között, összesen 72-en vehették át elismeréseiket két egymást követő napon a Kispest önálló településsé válásának 150. évfordulója alkalmából tartott képviselő-testületi üléseken. A 2020-as és 2021-es esztendő kitüntető címeit a KMO-ban adták át azoknak, akik kiemelkedő munkásságukkal öregbítették Kispest hírnevét, illetve végezték vagy végzik munkájukat a kerületért, a kerületiekért. Mint az lenni szokott, az ünnepségen díszpolgárokat is avattak – összesen 6-an kapták meg a címet.

Tarjányi András, a kispestiek cipésze@0

Bizonyára nem túlzás, ha azt mondjuk, hogy Tarjányi András cipészt nem csupán Wekerlén, de egész Kispesten ismerik. Ő ugyanis tősgyökeres wekerlei, ráadásul 1992 óta javítja a kerületiek cipőit, táskáit és ápolja a lelküket. Véleménye szerint ugyanis egy jó cipész egy kicsit pszichológus is. Erről mi is megbizonyosodtunk, amikor nála jártunk…

A rendvédelmi szervek dolgozóit tüntette ki nemrég az önkormányzat

Az év rendőre Lakatos János rendőr zászlós, az év tűzoltója Soltész Péter…

„Minden, ami szemüveg, minden, ami javítás”

Az ország legkülönbözőbb pontjairól érkeznek a javítandó szemüvegek nap mint nap egy wekerlei családi házban kialakított műhelybe: itt él és dolgozik Csanaki György látszerész mester, aki hosszú évtizedek óta foglalkozik a szakmával – nemcsak a környékben élők nagy örömére. Jelenleg több mint 200 látszerész boltnak dolgozik, ugyanakkor sokan személyesen keresik fel a szakembert, aki a javításokat nemcsak precízen, hanem rendkívül gyorsan is végzi. Műhelye Wekerletelepen (1192 Budapest), a Mészáros Lőrinc utca 43. szám alatt található; bővebb információk a cikkben.