Boldogan vették birtokba a megújult Eötvös utcai KRESZ-parkot a környéken élő családok, gyerekek, akik már nagyon várták, hogy játszhassanak a tűzoltóautóban, a felnőttek pedig, hogy futhassanak az itt kialakított futókörön. A korábban elhanyagolt területet végre a szabadidő hasznos eltöltésére használhatják a kispestiek.
A Fővárosi Önkormányzat 100 millió forinttal támogatta a munkálatokat, ennek köszönhetően kutyafuttató, fitneszrész, futókör, nyilvános illemhely és  pihenőpark-rész is van, padokkal.

 

[GALÉRIA-1]

A képre kattintva tekintse meg galériánkat! 

 

– Nagyon fontosnak tartjuk, hogy a lakótelepi parkok is méltó, 21. századi körülmények között fogadják a kerületieket, valamint, hogy Kispesten minél több helyen legyen ingyenesen elérhető, sportolásra is alkalmas terület. Örülünk, hogy a fővárosi önkormányat támogatásával létrejöhetett ez a park. A korábban átadott, szintén kormányzati támogatással újjáépült Kúttói erdő után ez a park is illeszkedik a kormány sport-és szabadidőpark programjába, amely éppen az ingyenesen eléhető sportolási lehetőségek kialakítását szorgalmazza – mondta el lapunknak Dódity Gabriella (Fidesz-KDNP) fejlesztéspolitikai tanácsnok, a kormánypártok polgármesterjelöltje. 

– Régóta várták már ezt  fejlesztést a környéken élők, hiszen a park korábban elhagyatott és sötét volt, nem lehetett használni – mondta lapunknak Fehér Marcella (Fidesz-KDNP) a Várospolitikai, Városüzemeltetési és Rendészeti Bizottság tagja, a 2. számú választókörzet képviselőjelöltje.

– Nem csupán ebben a fejlesztésben nyújt jelentős segítséget Kispestnek a főváros, vagy a kormány, hiszen éppen a közelben, a Csokonai utcában, kizárólag kormányzati forrásból jött létre egy másik sportpark is – tette hozzá Stefán Csilla (Fidesz-KDNP), a 3. sz. választókörzet képviselőjelöltje.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

A kóbor macskákat ivartalanítják

Több mint negyven gazdátlan, közterületen élő macskát ivartalanított Kispesten két civil szervezet. A macskák túlszaporodása nemcsak állatvédelmi, ökológiai probléma is egyben.

A háziorvosok rezsiköltségeinek átvállalását kéri a jobboldal

A háziorvosok teljes rezsiköltségeinek átvállalását kéri az önkormányzattól a kispesti Fidesz-KDNP képviselőcsoport, mert szerintük a kerület nem versenyképes a többi kerülettel szemben a háziorvosok számára, máshol ugyanis a teljes rezsi átvállalásával csábítják és tartják meg az orvosaikat. Kispesten egyre nagyobb az orvoshiány, így az önkormányzatnak valamit lépnie kell.

BKK közlemény: Két napon át késő este és éjszaka lezárjuk a Sibrik Miklós úti felüljárót

A Sibrik Miklós úti felüljáró újjáépítéséhez kapcsolódó bontási munkák miatt szeptember 11-én, csütörtökön és 12-én, pénteken késő este és éjszaka 22:00 és 4:00 között lezárjuk a felüljárót. Ezért az erre közlekedő nappali járataink a késő esti időszakban, éjszakai buszaink pedig teljes üzemidejükben a felüljárót elkerülve, módosított útvonalon közlekednek a lezárás idején. Az előttünk álló körülbelül egy évben több alkalommal kerül még sor hasonló késő esti, éjszakai forgalomkorlátozásokra annak érdekében, hogy a közúti forgalom a híd teljes újjáépítése idején a nappali órákban fenntartható legyen. A rekonstrukciós munkák – amelyek során kicseréljük az átkelő teljes szerkezetét, valamint új útpályát építünk, a gyalogos járdán pedig részben kerékpársávot, részben közös használatú gyalogos-kerékpáros útfelületet hozunk létre – első fázisa a befejezéséhez közeledik. Az újjáépítést a Fővárosi Önkormányzat közútkezelőjeként a Budapesti Közlekedési Központ végzi.

Jogerős: Gajda Péter törvényt sértett

Törvény- és alaptörvényt sértő módon járt el Gajda Péter (MSZP) polgármester – mondta ki a Kúria, amikor pártállami időket idéző módon leragasztotta a Fidesz országgyűlési választási plakátjait. A Gajdának erre lehetőséget adó jogsértő önkormányzati rendeletet a Kúria megsemmisítette.