Burány Sándor (MSZP-P) és dr. Hiller István (MSZP) is nemmel szavaztak, hogy az Országgyűlés sürgősséggel tárgyalhassa a koronavírus elleni védekezésről szóló törvényt, amely meghosszabbítaná a veszélyhelyzetet és gyors védekezési intézkedések meghozatalát tenné lehetővé a kormánynak.

A balliberális ellenzék leszavazta, hogy az Országgyűlés sürgősséggel tárgyalhassa a koronavírus elleni védekezésről szóló törvényt, amely meghosszabbítaná a járvány miatt elrendelt veszélyhelyzetet, és lehetőséget adna a kormánynak a védekezéshez szükséges intézkedések gyors meghozatalára.

 

A magyar emberek egészségének és életének védelmét célzó javaslatot Kispest országgyűlési képviselői, a szocialistából párbeszédessé lett Burány Sándor és dr. Hiller István (MSZP) sem támogatták. Hiába hangsúlyozta a kormány, hogy a jelenlegi helyzetben az összefogásnak és nem a pártpolitikai csatározásnak van itt az ideje, úgy látszik, a baloldal most is az emberek védelme elé helyezte a saját érdekét és politikai céljait.

 

Az ellenzék rövidtávú politikai céljai miatt csak 8 nap múlva tárgyalhatja az Országgyűlés a koronavírus elleni védekezésről szóló törvényt, tehát Burány Sándor és dr. Hiller István is – a többi balliberális politikussal karöltve – nyolc napot „elpocsékoltak”, ami idő alatt a kormány tényleges, védekezést célzó intézkedéseket tehetett volna az emberek életének, egészségének védelme érdekében.

 

Főkép: Facebook/Youtube, szerk.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Fővárosi strandkörkép

A nyári melegben megtelnek a strandok és uszodák szerte Budapesten. Összegyűjtöttük a fővárosi és agglomerációban található strandokkal kapcsolatos tudnivalókat.

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Kosz és káosz az Attila utcában

Kispest talán egyik legaggasztóbb állapotú része az Attila utca, amelynek rendezése úgy tűnik, kifog az önkormányzaton. Kosz, szemét, rendetlenség, és térfigyelő kamera, amely mintha azért lenne, hogy lehessen a lomokat valami alá pakolni.

Győri Ottmár, a Wekerletelep első gondnoka

144 éve ezen a napon született Győri Ottmár, a Wekerletelep utcahálózatának tervezője, az építkezés felügyelője, a telep első gondnoka.