A koronavírus elleni eddigi fegyelmezett és sikeres védekezésnek köszönhetően, és ennek eredményeként a kormány bejelentette, meg lehet tartani a nyári napközis táborokat, valamint később születhet döntés az „ottalvós” táborokkal kapcsolatban is. Ezért a Kispesti Társaskör Egyesület idén is kiírta az elmúlt években hagyományossá vált táborozási támogatási pályázatát. E pályázat keretei között dr. György István és a Póka Egon Experience tavaly decemberi jótékonysági koncertjén összegyűlt nagylelkű felajánlásokból immár ötödik alkalommal a kispesti és kőbányai gyermekek nyári élményeihez járulnak hozzá. A fejenként elnyerhető maximálisan támogatás 15 ezer forint.

 

 

A pályázati dokumentum erre a linkre kattintva érhető el, további információ pedig a [email protected] email címen kérhető. A pályázat benyújtási határideje: 2020. június 12.

 

 

– Nagyon örülök, hogy ha szép lassan is, de visszatérhetünk a járvány előtti normál kerékvágásba, így idén is segíthetünk megannyi kispesti gyermeknek izgalmas nyári élményeket szerezni – mondta lapunknak Dódity Gabriella, a Kispesti Társaskör Egyesület elnöke. Hozzátette: reméli, hogy idén is nagy lesz az érdeklődés a pályázat iránt, hiszen a tavalyi évben mind a 158 kispesti pályázó gyermek táborozását tudták támogatni.

 

 

A 2011-ben, Dódity Gabriella ötlete nyomán útjára indult „Adjunk a húroknak, és a rászorulóknak is!” elnevezésű jótékonysági koncerten eddig közel 30 millió forint gyűlt össze, amelyből egyebek mellett beteg és hátrányos helyzetű gyermekeknek, idősek otthonának és gyermekek átmeneti otthonának ajánlottak fel támogatást, berendeztek például egy fitnesz termet a gyermekek átmeneti otthonában, de segítették az Eszterlánc Bölcsőde sószobájának kialakítását is. Az elmúlt négy évben mindig kispesti és kőbányai gyermekek nyári táborozására ajánlották fel a nagylelkű felajánlásokból összegyűlt adományt, eddig Kispestről több mint 500 gyermek nyári élményeit segítve ezzel.

 

Fotók: Facebook

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

A rendvédelmi szervek dolgozóit tüntette ki nemrég az önkormányzat

Az év rendőre Lakatos János rendőr zászlós, az év tűzoltója Soltész Péter…

A Száguldó Őrnagyra, Puskás Öcsire emlékeztek halálának évfordulóján Kispesten

Messzire szállt a kispesti horgászbolt jó híre

Noha Magyarország a versenyhorgászatban jó ideje egyfajta nagyhatalomnak számít, a „hétköznapi” pecások száma még sosem nőtt akkora mértékben hazánkban, mint az utóbbi néhány évben. Többségük a magántavak partján, feeder bottal, method technikával keresi a halat, mint azt a kispesti Duplakukac Horgászbolt ügyvezetőjével, Kádas Józseffel történt beszélgetésünk is egyértelműsített.

Akikre büszkék lehetünk

Ünnepélyes keretek között, összesen 72-en vehették át elismeréseiket két egymást követő napon a Kispest önálló településsé válásának 150. évfordulója alkalmából tartott képviselő-testületi üléseken. A 2020-as és 2021-es esztendő kitüntető címeit a KMO-ban adták át azoknak, akik kiemelkedő munkásságukkal öregbítették Kispest hírnevét, illetve végezték vagy végzik munkájukat a kerületért, a kerületiekért. Mint az lenni szokott, az ünnepségen díszpolgárokat is avattak – összesen 6-an kapták meg a címet.