A nehéz helyzetben lévő családoknak a CBA Remíz segítségével élelmiszercsomagokkal, gyermekeiknek pedig névre szóló ajándékokkal tette széppé a karácsonyi ünnepet a kispesti Fidesz és KDNP. Idén 50 családnak és gyermekeiknek tudtak örömet szerezni a 2016 óta hagyománnyá vált karácsonyi akcióval.

 

Ismét szebbé tették a kispesti Fidesz-KDNP önkormányzati képviselői a kispestiekkel közösen a nehéz helyzetbe került kispesti családok és gyermekeik karácsonyát. A CBA Remíz segítségével 50 családnak állítottak össze élelmiszercsomagot, gyermekeiknek pedig névre szóló ajándékokat vásárolnak a képviselői költségtérítésükből. Idén is csatlakoztak a kezdeményezéshez a jó szándékú kispestiek. Igaz, a koronavírus miatt idén kevesebb felajánlás érkezett, és az ajándékok átadása sem a megszokott, közös, örömteli eseményen valósult meg, hanem azokat a Kispesti Családsegítő Szolgálat és Gyermekjóléti Módszertani Központ munkatársain keresztül juttatták el a címzettekhez.

 

Az elmúlt években közel 350 gyermek és mintegy 150 család ünnepét tették szebbé közösen a Dódity Gabriella által 2016-ban elindított karácsonyi ajándékozási akcióval

 

– Közösen készülni sokkal jobb volt, és hiányoztak a csillogó szempárok és az ölelések is, hiszen idén nem tudunk találkozni, nem tudtuk személyesen átadni a csomagokat. De a lelkesedésünk töretlen, nagy örömmel készültünk a meglepetésekkel. Velünk tartott az akció szokásos nagy plüss állatkája is, amely karácsonykor – bízom benne – sok gyerek arcára fog mosolyt fog csalni az átmeneti otthonban – írta közösségi oldalán Dódity Gabriella (Fidesz-KDNP) önkormányzati képviselő. – Köszönöm a családsegítők szervező munkáját, és köszönöm képviselőtársaimnak, hogy idén is a költségtérítésünk nagy részét erre a szép célra fordítjuk – tette hozzá.

 

[GALÉRIA-1]

A képre kattintva megtekintheti galériánkat.

 

Idén 50 család és gyermekeik karácsonyát tették szebbé: a családok tartós élelmiszercsomagot, a gyermekek névre szóló ajándékokat kaptak

 

A 2016-ban Dódity Gabriella ötlete nyomán útjára indított akcióhoz csatlakozott a kerületi KDNP, a Kispesti Társaskör Egyesület és a CBA Remíz is, és közösen évről évre egyre több családot és gyermeket tudtak meglepni. Az elmúlt esztendőkben már közel 300 gyermek és mintegy 100 család ünnepét tették szebbé közösen.

 

Fotók: Facebook

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Akikre büszkék lehetünk

Ünnepélyes keretek között, összesen 72-en vehették át elismeréseiket két egymást követő napon a Kispest önálló településsé válásának 150. évfordulója alkalmából tartott képviselő-testületi üléseken. A 2020-as és 2021-es esztendő kitüntető címeit a KMO-ban adták át azoknak, akik kiemelkedő munkásságukkal öregbítették Kispest hírnevét, illetve végezték vagy végzik munkájukat a kerületért, a kerületiekért. Mint az lenni szokott, az ünnepségen díszpolgárokat is avattak – összesen 6-an kapták meg a címet.

Tarjányi András, a kispestiek cipésze@0

Bizonyára nem túlzás, ha azt mondjuk, hogy Tarjányi András cipészt nem csupán Wekerlén, de egész Kispesten ismerik. Ő ugyanis tősgyökeres wekerlei, ráadásul 1992 óta javítja a kerületiek cipőit, táskáit és ápolja a lelküket. Véleménye szerint ugyanis egy jó cipész egy kicsit pszichológus is. Erről mi is megbizonyosodtunk, amikor nála jártunk…

A rendvédelmi szervek dolgozóit tüntette ki nemrég az önkormányzat

Az év rendőre Lakatos János rendőr zászlós, az év tűzoltója Soltész Péter…

„Minden, ami szemüveg, minden, ami javítás”

Az ország legkülönbözőbb pontjairól érkeznek a javítandó szemüvegek nap mint nap egy wekerlei családi házban kialakított műhelybe: itt él és dolgozik Csanaki György látszerész mester, aki hosszú évtizedek óta foglalkozik a szakmával – nemcsak a környékben élők nagy örömére. Jelenleg több mint 200 látszerész boltnak dolgozik, ugyanakkor sokan személyesen keresik fel a szakembert, aki a javításokat nemcsak precízen, hanem rendkívül gyorsan is végzi. Műhelye Wekerletelepen (1192 Budapest), a Mészáros Lőrinc utca 43. szám alatt található; bővebb információk a cikkben.