Kispest „közös” adventi koszorúját Lazányi Ferenc és Song Simon (Fidesz-KDNP) önkormányzati képviselők készítették

 

Idén is saját készítésű adventi koszorút ajándékozott a kispestieknek a kerületi Fidesz-KDNP a Templom téren. A koszorú sajátossága, hogy idén is Song Simon és Lazányi Ferenc képviselők saját kezűleg készítették el azt. Advent első vasárnapján Dódity Gabriella, a kispesti Fidesz elnöke gyújtotta meg az első gyertyát, a másodikat Fekete Márk képviselő; így próbálnak karácsonyi hangulatot csempészni a kispestiek mindennapjaiba. A harmadik gyertyát Földesi Gyula Kispest Ady Endre úttól délre eső részének választókerületi elnöke gyújtotta meg, a negyediket pedig most vasárnap dr. Pap Sándor, Kispest Ady Endre úttól északra eső részének választókerületi elnöke fogja meggyújtani. 

 

 

– Idén sajnos a koronavírus járvány miatt a vasárnaponkénti közös gyertyagyújtás és időtöltés elmarad, csakúgy, mint a hagyományos adventi teázásunk és beszélgetéseink is. Sokan kérdezik, lesz-e a hagyományos fenyővásár, sajnos a járvány miatt ezt is le kellett mondanunk – mondta lapunknak Dódity Gabriella (Fidesz-KDNP) önkormányzati képviselő, aki hozzátette: munkatársai nevében is csendes, békés készülődést és áldott karácsonyt kíván valamennyi kispestinek. „Vigyázzanak magukra és családtagjaikra. Bízom benne, hogy az idén elmaradt találkozásokat a jövő évben pótolni tudjuk.”

 

Fotók: Facebook

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

A rendvédelmi szervek dolgozóit tüntette ki nemrég az önkormányzat

Az év rendőre Lakatos János rendőr zászlós, az év tűzoltója Soltész Péter…

A Száguldó Őrnagyra, Puskás Öcsire emlékeztek halálának évfordulóján Kispesten

Messzire szállt a kispesti horgászbolt jó híre

Noha Magyarország a versenyhorgászatban jó ideje egyfajta nagyhatalomnak számít, a „hétköznapi” pecások száma még sosem nőtt akkora mértékben hazánkban, mint az utóbbi néhány évben. Többségük a magántavak partján, feeder bottal, method technikával keresi a halat, mint azt a kispesti Duplakukac Horgászbolt ügyvezetőjével, Kádas Józseffel történt beszélgetésünk is egyértelműsített.

Akikre büszkék lehetünk

Ünnepélyes keretek között, összesen 72-en vehették át elismeréseiket két egymást követő napon a Kispest önálló településsé válásának 150. évfordulója alkalmából tartott képviselő-testületi üléseken. A 2020-as és 2021-es esztendő kitüntető címeit a KMO-ban adták át azoknak, akik kiemelkedő munkásságukkal öregbítették Kispest hírnevét, illetve végezték vagy végzik munkájukat a kerületért, a kerületiekért. Mint az lenni szokott, az ünnepségen díszpolgárokat is avattak – összesen 6-an kapták meg a címet.