Kispest hírnevének öregbítéséért, a kerület sajtóban való szerepléséért díszpolgári címre jelölte a kispesti Fidesz-KDNP frakció a Lackner Csabára megtévesztésig hasonlító személyt. Természetesen ez egy fricska, a helyi kormánypárti képviselők olyan kispestieket is javasoltak, akik valóban megérdemlik a kerületi elismerést.

„Kispest díszpolgárának javasoltam az elhíresült felvételeken látható, Lackner Csaba önkormányzati képviselőre megtévesztésig hasonlító személyt, hiszen meglátásom szerint rengeteget tett Kispest hírnevének öregbítéséért, a kerület sajtóban való szerepléséért. Ez a javaslat legalább annyira abszurd, mint a kispesti helyzet. Természetesen olyan kispestieket is javaslunk, akik megérdemlik a kerületi elismerést” – írta Facebook-oldalán Dódity Gabriella kispesti Fidesz–KDNP-s önkormányzati képviselő.

 

Lackner Csaba a mai napig nem vállalja fel azokat az országos sajtót körbejárt felvételeket, ahol egy ventilátor előtt fehér port szárít, majd csíkokba rendezni. Felmerül a kérdés, ha az önkormányzati képviselő valóban úgy véli, hogy a felvételek manipuláltak, akkor miért kellett távoznia az MSZP-ből? Útilaput kötöttek ugyanis Lackner talpára.

Most a kispesti önkormányzatra hárul az a feladat, hogy beazonosítsák a képen látható, Lacknerre megszólalásig hasonlító személyt. Az önkormányzatnak elvileg nem kellene, hogy nehéz dolga legyen, de az elmúlt egy évben sorra maszatoltak és hülyének néztek mindenkit, hiszen nem ismerték fel Lacknert a felvételen. Talán Burány Sándor, Kispest szocialista országgyűlési képviselője volt az, aki az önkormányzati választások után felismerte a képen látható férfit, méghozzá Lackner Csaba személyében. Úgy fogalmazott: 

 

“Lackner beszámíthatatlan állapotban fecserészett.” 

 

Ezt nem tudjuk másként értékelni, mint Burány maga elismerte, hogy Lackner vélhetően bódító szer hatása alatt volt. Burány egyébként korábban jó kapcsolatot ápolt a képviselővel, ám a jó viszony véget ért a felvételek nyilvánosságra kerülésével. Burány egy 2019-es év végi sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: annyira nincs már jóban távozó párttársával, magánbeszélgetéseket sem folytat vele.

 

„Lackner Csabával minden politikai kapcsolatot megszakítottunk, én személy szerint magánbeszélgetéseket sem folytatok vele. Felszólításunkra sem hajlandó visszaadni mandátumát, a héten megtörténik a pártból való kizárása.” – szögezte le Burány, aki Kránitz Krisztiánnal, akit nemrég ismét, sokadszorra megmentettek, már nem volt ilyen szigorú. A nyilvánosságra kerül felvételen a pártból kizárt „ismeretlen személy” szájából többször elhangzik Krinyóként és Mr. Negyven Százakként emlegetett Kránitz neve is, amikor a korrupciós ügyeikkel hencegett. Burány szerint csak egy beszámíthatatlan állapot idézett elő ilyesfajta képzelgéseket.

 

„Azt kell, hogy mondjam, ezen a hangfelvételen egyetlen biztos a számomra, nevezetesen az, hogy aki ezen beszél, az nincs beszámítható állapotban.” – mondta Burány, aki kérdésére válaszolva kifejtette, Kránitznak már csak azért sem kell távoznia a közéletből, mert nem képviselő, így nincs honnan távoznia. 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Fővárosi strandkörkép

A nyári melegben megtelnek a strandok és uszodák szerte Budapesten. Összegyűjtöttük a fővárosi és agglomerációban található strandokkal kapcsolatos tudnivalókat.

Megújult a nyugdíjasház

Harminc milliós pályázati forrással kiegészítve energetikai felújításon esett át a Kispesti Nyugdíjasház.…

Idén is Kispesten járt a Mikulás

Immár évtizedes hagyomány, hogy minden december elején ajándékokkal lepik meg a kispesti családsegítő által kiválasztott kispesti gyerkőcöket.