Forrás: MTI

 

A műsorban elhangzott, hogy a Századvég legfrissebb elemzése szerint „a Karácsony Gergely és Gyurcsány Ferenc által fémjelzett baloldal” olyan adóemelési tervekkel állt elő, amelyek megakasztanák a polgári kormány elmúlt tizenegy évben megvalósított adócsökkentési és családtámogatási politikáját.

 

Palóc André azt mondta: „a Gyurcsány-korszakot” a többkulcsos adórendszer, a folyamatos rezsi- és adóemelés jellemezte. Az elmúlt tizenegy évben a baloldal folyamatosan kritizálta a kormány adócsökkentési és családtámogatási politikáját és annak sikerességét is megkérdőjelezte – tette hozzá. Közölte: míg a személyijövedelemadó-befizetések összege 2010-ben 1600 milliárd forint volt, mostanra ez már több mint 2700 milliárd forint. Bár kevesebb adót kell befizetni, a foglalkoztatás bővülése miatt ezt többen teszik – jelezte.

 

Palóc André kijelentette: a baloldal által szorgalmazott többkulcsos adó bevezetése veszélybe sodorná a többi között a gazdaság fehérítését célzó törekvéseket, és minden adózót kedvezőtlenül érintene, mivel ha az állam kevesebb pénzt hagyna az embereknél, csökkenne a fogyasztás, ami munkahelyek megszűnéséhez vezetne.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

A kóbor macskákat ivartalanítják

Több mint negyven gazdátlan, közterületen élő macskát ivartalanított Kispesten két civil szervezet. A macskák túlszaporodása nemcsak állatvédelmi, ökológiai probléma is egyben.

A háziorvosok rezsiköltségeinek átvállalását kéri a jobboldal

A háziorvosok teljes rezsiköltségeinek átvállalását kéri az önkormányzattól a kispesti Fidesz-KDNP képviselőcsoport, mert szerintük a kerület nem versenyképes a többi kerülettel szemben a háziorvosok számára, máshol ugyanis a teljes rezsi átvállalásával csábítják és tartják meg az orvosaikat. Kispesten egyre nagyobb az orvoshiány, így az önkormányzatnak valamit lépnie kell.

Jogerős: Gajda Péter törvényt sértett

Törvény- és alaptörvényt sértő módon járt el Gajda Péter (MSZP) polgármester – mondta ki a Kúria, amikor pártállami időket idéző módon leragasztotta a Fidesz országgyűlési választási plakátjait. A Gajdának erre lehetőséget adó jogsértő önkormányzati rendeletet a Kúria megsemmisítette.

BKK közlemény: Két napon át késő este és éjszaka lezárjuk a Sibrik Miklós úti felüljárót

A Sibrik Miklós úti felüljáró újjáépítéséhez kapcsolódó bontási munkák miatt szeptember 11-én, csütörtökön és 12-én, pénteken késő este és éjszaka 22:00 és 4:00 között lezárjuk a felüljárót. Ezért az erre közlekedő nappali járataink a késő esti időszakban, éjszakai buszaink pedig teljes üzemidejükben a felüljárót elkerülve, módosított útvonalon közlekednek a lezárás idején. Az előttünk álló körülbelül egy évben több alkalommal kerül még sor hasonló késő esti, éjszakai forgalomkorlátozásokra annak érdekében, hogy a közúti forgalom a híd teljes újjáépítése idején a nappali órákban fenntartható legyen. A rekonstrukciós munkák – amelyek során kicseréljük az átkelő teljes szerkezetét, valamint új útpályát építünk, a gyalogos járdán pedig részben kerékpársávot, részben közös használatú gyalogos-kerékpáros útfelületet hozunk létre – első fázisa a befejezéséhez közeledik. Az újjáépítést a Fővárosi Önkormányzat közútkezelőjeként a Budapesti Közlekedési Központ végzi.