Augusztus elsején, azaz most vasárnap kezdődik a 60 év felettiek oltási akciója, amely során háziorvosok, önkéntes orvosok és egyetemi hallgatók keresik fel a koronavírus ellen még be nem oltott időseket – közölte György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára, az országos oltási munkacsoport vezetője a közmédiával.

György István a közmédiának adott nyilatkozatában elmondta, a 60 évnél idősebbek 83 százaléka kapott eddig oltást, s mintegy 470 ezren vannak ebből a korosztályból olyanok, akik eddig nem éltek az oltás lehetőségével.  Őket a személyes felkereséskor otthonukban vagy az orvosi rendelőkben is be tudják majd oltani. A vakcinát a képzésükből már legalább tíz félévet teljesített egészségügyi hallgatók is beadhatják. Az oltási akcióban részt vevő egyetemistákat a kormányhivatalok jelölik ki azon praxisok mellé, ahol az átoltottság elmarad a többi praxistól; a részvételük egyébként beleszámít a gyakorlati képzésükbe is.

 

Az országos oltási munkacsoport vezetője emlékeztetett arra is, hogy az európai országok közül egyedül hazánkban oltják tömegesen a 12 év felettieket; a 12-18 éves korosztály oltási akciója augusztus végén kezdődik. György István arra bíztatja a szülőket, hogy tanévkezdésig adassák be mindkét oltást gyermekeiknek. Kitért arra is, hogy Magyarországon – Európában szintén egyedülálló módon – lehetőség nyílt a harmadik oltás felvételére is. E hét második felétől kezdődően lesz lehetőségük időpontot foglalni azoknak, akik a második oltásukat már legalább négy hónapja megkapták.

 

Az online időpontfoglaló a www.eeszt.gov.hu honlapon található, mindemellett a háziorvosoknál is lehet jelentkezni a harmadik dózisra. Azt, hogy mely vakcinát kapja a jelentkező, az orvos dönti el. György István ennek kapcsán emlékeztetett arra, hogy Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere összehívott egy egészségügyi szakmai grémiumot, amely kidolgozta az oltóanyagok felhasználásának lehetőségét arra vonatkozóan, hogy mely vakcinával lehet a harmadik oltást elvégezni.

 

Hangsúlyozta, az átoltottság miatt hazánk járványügyi szempontból Európa egyik legbiztonságosabb országának számít, ugyanakkor tény, hogy a koronavírus delta variánsa agresszívan fertőz, s például a Spanyolországban, Portugáliában, Görögországban és Horvátországban nyaralók között is terjed. „Magyarország nem rendelkezik biztosítékkal, hogy a fertőzést nem hurcolják be az emberek még nagyobb számban az országba, ezért csak az oltások jelentenek igazi védelmet” – hívta fel a figyelmet György István.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Két éven belül kész az új KÖKI vasútállomás is

Modern és akadálymentes lesz a megújuló Kőbánya-Kispest vasútállomás, amely a tervek szerint 2019-re készül el, és tökéletesen illeszkedik majd a KÖKI már átépített, felújított arculatához.

Új BKK ügyfélközpont a KÖKI-n

Kőbánya-Kispest metróállomásnál nyitotta meg a Budapesti Közlekedési Központ a legújabb ügyfélközpontját a hét elején. A BKK új, európai színvonalú integrált szolgáltatásokat nyújtó ügyfélközpontjaiban a közlekedéssel kapcsolatos minden ügy elintézhető: jegy- és bérletvásárlás, közlekedési információk, taxipanasz-kezelés, MOL Bubihoz fűződő ügyintézés és általános utastájékoztatás. Az új ügyfélközpont a fővárosi utasok kiszolgálásán túl turisztikai szempontból is kiemelt fontosságú, ugyanis a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér közelsége miatt a hazánkba érkező turistáknak is segítséget nyújt.

BKK közlemény: Két napon át késő este és éjszaka lezárjuk a Sibrik Miklós úti felüljárót

A Sibrik Miklós úti felüljáró újjáépítéséhez kapcsolódó bontási munkák miatt szeptember 11-én, csütörtökön és 12-én, pénteken késő este és éjszaka 22:00 és 4:00 között lezárjuk a felüljárót. Ezért az erre közlekedő nappali járataink a késő esti időszakban, éjszakai buszaink pedig teljes üzemidejükben a felüljárót elkerülve, módosított útvonalon közlekednek a lezárás idején. Az előttünk álló körülbelül egy évben több alkalommal kerül még sor hasonló késő esti, éjszakai forgalomkorlátozásokra annak érdekében, hogy a közúti forgalom a híd teljes újjáépítése idején a nappali órákban fenntartható legyen. A rekonstrukciós munkák – amelyek során kicseréljük az átkelő teljes szerkezetét, valamint új útpályát építünk, a gyalogos járdán pedig részben kerékpársávot, részben közös használatú gyalogos-kerékpáros útfelületet hozunk létre – első fázisa a befejezéséhez közeledik. Az újjáépítést a Fővárosi Önkormányzat közútkezelőjeként a Budapesti Közlekedési Központ végzi.

A kóbor macskákat ivartalanítják

Több mint negyven gazdátlan, közterületen élő macskát ivartalanított Kispesten két civil szervezet. A macskák túlszaporodása nemcsak állatvédelmi, ökológiai probléma is egyben.