Kispest várossá alakulásának 140. évfordulóját két napos rendezvénnyel köszönti kerületünk. A már hagyományosnak mondható Városünnepen sok híres fellépő, és rengeteg szabadidős program garantálja majd a jó hangulatot!

Most hétvégén, június 18-19-én rendezi a KMO az idei Városünnepet. Erre a két napra a Templom tér átváltozik, hogy koncertek, utcabál és sok más érdekes program helyszínéül szolgáljon. A szombati fellépők között találjuk 5 órától a Holdviola együttest, Hevesi Tamást és Demjén Ferencet, az este pedig az Old Boys utcabáljával zárul. Vasárnap is sok népszerű fellépő műsorát élvezhetik a kerületiek, délelőtt 11 órától Szalóki Ági, az Obsitos Fúvószenekar, Noémi Virág és Balanyi Szilárd (Quimby), Arany Tamás, Siménfalvy Ágota és Kurkó József teremti meg az alaphangulatot, majd S. P., Tolvai Renáta, a Fourtissimo Együttes, Janicsák Veca, a Bad Boyz, Varga Viktor, az Irigy Hónaljmirigy „másik fele” és a Back Il Black zenekar szórakoztatja az egybegyűlteket.

 

A színpadi programokon kívül még sok érdekességgel várják a szervezők a kerületieket, lesz „Öko-játszótér”, „Cirkusz Akadémia”, egyházi programok, trambulin bemutató, játékos TOTÓ nyereményekkel, eljön a Bandiera Zászlóforgató Csoport, első napi ünnepi postai bélyegzés, óriásjátékok és babasátor is fogadja azokat, akik a hétvégén a Templom térre látogatnak.

Gyertek el, ünnepeljük együtt otthonunkat, Kispestet!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Fővárosi strandkörkép

A nyári melegben megtelnek a strandok és uszodák szerte Budapesten. Összegyűjtöttük a fővárosi és agglomerációban található strandokkal kapcsolatos tudnivalókat.

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Kosz és káosz az Attila utcában

Kispest talán egyik legaggasztóbb állapotú része az Attila utca, amelynek rendezése úgy tűnik, kifog az önkormányzaton. Kosz, szemét, rendetlenség, és térfigyelő kamera, amely mintha azért lenne, hogy lehessen a lomokat valami alá pakolni.

Győri Ottmár, a Wekerletelep első gondnoka

144 éve ezen a napon született Győri Ottmár, a Wekerletelep utcahálózatának tervezője, az építkezés felügyelője, a telep első gondnoka.