Puskás Ferenc 1927. április 1-jén született Kispesten, s ugyanitt kezdődött legendás pályafutása is: egészen korán – 16 évesen –, a Kispesti AC játékosaként mutatkozhatott be a magyar labdarúgó-bajnokság élvonalában, két évvel később pedig a válogatottba is bekerült, és az első mérkőzésén gólt is szerzett.
A kispesti csapatban, amellyel ötszörös bajnok lett és négy gólkirályi címet szerzett, 349 mérkőzésen 358 gólt lőtt. A magyar válogatott csapatkapitányaként világbajnoki ezüstérmet és olimpiai aranyérmet nyert, s összesen 85 találkozón játszott, amelyeken 84 gólt lőtt. Az Aranycsapat kapitányaként az évszázad mérkőzésének tartott, a Wembley-stadionban rendezett és 6-3-as magyar sikerrel végződött Anglia-Magyarország találkozón kétszer is betalált.
Három évvel később, az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének hírét hallva nem tért vissza a kispesti csapat dél-amerikai túrájáról, ezt követően pedig közel kétéves szünet következett be a pályafutásában. 1958-ban a Real Madridhoz szerződött, ahol szintén ontotta a gólokat: 8 év alatt 180 mérkőzésen játszott és összesen 156-szor talált a kapuba. A spanyolok által „Pancho”-nak becézett zseni a „Királyi Gárdával” számos nemzetközi sikert ért el: az 1960-as BEK-döntőn például, amelyet a madridiak 7-3-ra nyertek az Eintracht Frankfurt ellen, négy gólt is lőtt.
Játékospályafutása befejeztével edzőnek állt; legjobb eredményét a görög Panathinaikosszal érte el az 1970-71-es szezonban, BEK-ezüstérmet szerezve.
A labdarúgás legendájává vált Puskás Ferenc 1991-ben végleg hazaköltözött; egy évvel később az MLSZ utánpótlás-, majd nemzetközi igazgatója lett, 1993-ban pedig a magyar válogatott szövetségi kapitánya volt. 1997-ben a Nemzetközi Olimpiai Bizottság Olimpiai Érdemrenddel tüntette ki. A kettőezres évektől kezdve több betegséggel is küzdött, s végül 2006. november 17-én elhunyt.
