A városi galambok elleni védekezés egyik leghatásosabb „fegyvere” a nylonból vagy fémből készült madárháló, amely meggátolja, hogy a madarak bejussanak az erkélyre vagy a teraszra.  Hathatós és az előbbinél olcsóbb megoldást jelenthet a madártüske felszerelése is. A párkányra, a homlokzatra vagy a tetőre könnyedén felhelyezhető tüskék nem tesznek kárt a madarakban, azonban meggátolják őket abban, hogy leszálljanak vagy odafészkeljenek az ily módon védett helyre.

 

Léteznek madárriasztó gélek is, amelyek környezetbarát, méregmentes összetevőkből készültek, ugyanakkor – a forgalmazók ígérete szerint – a galambok számára kellemetlen ízük és szaguk miatt távol tartják őket.  Sokan próbálkoznak azzal, hogy élethű, ragadozómadarat ábrázoló műanyag madárriasztót helyeznek ki – több-kevesebb sikerrel. A műanyag varjak vagy hollók a tapasztalatok szerint egy ideig távol tartják a galambokat, ám azok idővel rájönnek a cselre, éppen ezért érdemes néha odébb rakni műanyag szárnyasunkat.

 

Megoldást jelenthetnek az elektromos madárriasztó készülékek azon változatai is, amelyek az emberi fül számára csak alig hallható, nem zavaró hangot bocsátanak ki. Ami pedig a legolcsóbb megoldásokat illeti: a felkötözött, szél által mozgatott CD-lemezek vagy madárriasztó szalagok is működhetnek, így érdemes próbálkozni velük. Ugyanígy beválhat a galambok által kedvelt „leszállópályák” fölé kifeszített zsinór is.   

 

Ha nem jártunk sikerrel és a galambok odaszoktak, esetleg fészket is raktak, semmi esetre se törjük össze a benne lévő tojásokat vagy öljük meg a fiókákat. Várjuk meg, míg kirepülnek; a galambok kotlási ideje mindössze nagyjából két hétig tart, s a fiókák ugyanennyi idő után el is hagyják a fészket. Ezt követően figyeljünk arra, hogy soha ne felejtsünk kint olyan élelmiszert – ide sorolható a kutya- és macskaeledel is –, amely odacsalogathatná őket, és igyekezzünk egy más módszerrel, akár szakember segítségét kérve megakadályozni a galambokat abban, hogy visszatérjenek.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

A kóbor macskákat ivartalanítják

Több mint negyven gazdátlan, közterületen élő macskát ivartalanított Kispesten két civil szervezet. A macskák túlszaporodása nemcsak állatvédelmi, ökológiai probléma is egyben.

A háziorvosok rezsiköltségeinek átvállalását kéri a jobboldal

A háziorvosok teljes rezsiköltségeinek átvállalását kéri az önkormányzattól a kispesti Fidesz-KDNP képviselőcsoport, mert szerintük a kerület nem versenyképes a többi kerülettel szemben a háziorvosok számára, máshol ugyanis a teljes rezsi átvállalásával csábítják és tartják meg az orvosaikat. Kispesten egyre nagyobb az orvoshiány, így az önkormányzatnak valamit lépnie kell.

BKK közlemény: Két napon át késő este és éjszaka lezárjuk a Sibrik Miklós úti felüljárót

A Sibrik Miklós úti felüljáró újjáépítéséhez kapcsolódó bontási munkák miatt szeptember 11-én, csütörtökön és 12-én, pénteken késő este és éjszaka 22:00 és 4:00 között lezárjuk a felüljárót. Ezért az erre közlekedő nappali járataink a késő esti időszakban, éjszakai buszaink pedig teljes üzemidejükben a felüljárót elkerülve, módosított útvonalon közlekednek a lezárás idején. Az előttünk álló körülbelül egy évben több alkalommal kerül még sor hasonló késő esti, éjszakai forgalomkorlátozásokra annak érdekében, hogy a közúti forgalom a híd teljes újjáépítése idején a nappali órákban fenntartható legyen. A rekonstrukciós munkák – amelyek során kicseréljük az átkelő teljes szerkezetét, valamint új útpályát építünk, a gyalogos járdán pedig részben kerékpársávot, részben közös használatú gyalogos-kerékpáros útfelületet hozunk létre – első fázisa a befejezéséhez közeledik. Az újjáépítést a Fővárosi Önkormányzat közútkezelőjeként a Budapesti Közlekedési Központ végzi.

Jogerős: Gajda Péter törvényt sértett

Törvény- és alaptörvényt sértő módon járt el Gajda Péter (MSZP) polgármester – mondta ki a Kúria, amikor pártállami időket idéző módon leragasztotta a Fidesz országgyűlési választási plakátjait. A Gajdának erre lehetőséget adó jogsértő önkormányzati rendeletet a Kúria megsemmisítette.