Orbán Viktor a közösségi oldalára feltöltött videújában elmondta, a rezsivédelmi és honvédelmi alapból fogják finanszírozni a rezsicsökkentés és a honvédség megerősítésének költségét. Ismertette azt is, hogy az intézkedések időben korlátozottak: két évre, 2022-re és 2023-ra vonatkoznak. Orbán Viktor emlékeztetett arra, hogy azt vállalták, megvédik a családokat, a nyugdíjasokat, a munkahelyeket és a rezsicsökkentést az elhúzódó háborús helyzetben is.

 

Elmondta, a kormány a nap folyamán tartott ülésén áttekintette az ország gazdasági helyzetét. A miniszterelnök azt mondta, a háború elhúzódik, a brüsszeli szankciós politika nem javul és ez együtt drasztikus áremelkedésekhez vezet. Ma a rezsicsökkentés Magyarországon védi a családokat, de az energia ára tovább emelkedik, ezért egyre nehezebb és költségesebb megvédeni a családokat – közölte.

 

Orbán Viktor szerint a honvédséget is haladéktalanul meg kell erősítenünk. Mindeközben az emelkedő kamatok és az emelkedő árak révén a bankok és a nagy multicégek nagyobb haszonra, extraprofitra tesznek szert – mondta.

„Akik ebben a háborús helyzetben extra haszonra tesznek szert, azokat arra kérjük, azoktól elvárjuk, hogy segítsék az embereket és járuljanak hozzá az ország védelmi költségeihez” – fogalmazott, közölve: a részletes számokat a csütörtöki kormányinfón ismertetik.

 

Fotó és szöveg: MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

A kóbor macskákat ivartalanítják

Több mint negyven gazdátlan, közterületen élő macskát ivartalanított Kispesten két civil szervezet. A macskák túlszaporodása nemcsak állatvédelmi, ökológiai probléma is egyben.

A háziorvosok rezsiköltségeinek átvállalását kéri a jobboldal

A háziorvosok teljes rezsiköltségeinek átvállalását kéri az önkormányzattól a kispesti Fidesz-KDNP képviselőcsoport, mert szerintük a kerület nem versenyképes a többi kerülettel szemben a háziorvosok számára, máshol ugyanis a teljes rezsi átvállalásával csábítják és tartják meg az orvosaikat. Kispesten egyre nagyobb az orvoshiány, így az önkormányzatnak valamit lépnie kell.

BKK közlemény: Két napon át késő este és éjszaka lezárjuk a Sibrik Miklós úti felüljárót

A Sibrik Miklós úti felüljáró újjáépítéséhez kapcsolódó bontási munkák miatt szeptember 11-én, csütörtökön és 12-én, pénteken késő este és éjszaka 22:00 és 4:00 között lezárjuk a felüljárót. Ezért az erre közlekedő nappali járataink a késő esti időszakban, éjszakai buszaink pedig teljes üzemidejükben a felüljárót elkerülve, módosított útvonalon közlekednek a lezárás idején. Az előttünk álló körülbelül egy évben több alkalommal kerül még sor hasonló késő esti, éjszakai forgalomkorlátozásokra annak érdekében, hogy a közúti forgalom a híd teljes újjáépítése idején a nappali órákban fenntartható legyen. A rekonstrukciós munkák – amelyek során kicseréljük az átkelő teljes szerkezetét, valamint új útpályát építünk, a gyalogos járdán pedig részben kerékpársávot, részben közös használatú gyalogos-kerékpáros útfelületet hozunk létre – első fázisa a befejezéséhez közeledik. Az újjáépítést a Fővárosi Önkormányzat közútkezelőjeként a Budapesti Közlekedési Központ végzi.

Jogerős: Gajda Péter törvényt sértett

Törvény- és alaptörvényt sértő módon járt el Gajda Péter (MSZP) polgármester – mondta ki a Kúria, amikor pártállami időket idéző módon leragasztotta a Fidesz országgyűlési választási plakátjait. A Gajdának erre lehetőséget adó jogsértő önkormányzati rendeletet a Kúria megsemmisítette.