A Magyar Honvédség valamennyi géptípusa részt vesz az augusztus 20-i légiparádén. Ez a nap különösen fontos lesz a tiszti állomány számára, hiszen a hagyományok szerint a katonák ilyenkor teszik le a tiszti esküjüket. Erről Ruszin-Szendi Romulusz, a Magyar Honvédség parancsnoka beszélt ma, a magyar légierő napján tartott sajtótájékoztatón.

A magyar légierő az augusztus 20-ai ünnepen is megmutatja magát a Duna felett – mondta a Magyar Honvédség parancsnoka a magyar légierő napján tartott sajtótájékoztatón. Az MTI tájékoztatása szerint Ruszin-Szendi Romulusz, aki a Miniszterelnökség erkélyéről személyesen is megtekintette az ünnepi parádéra gyakorlatozó pilótákat, hangsúlyozta: fontos a gyakorlás, a mostani főpróba, hogy méltóképpen ünnepelhessük a magyar államalapítást.

 

Mint mondta, augusztus 20-a Magyar Honvédség számára kiemelt ünnep, különösen a tiszti állomány számára, hiszen régi hagyomány, hogy a katonák ilyenkor teszik le tiszti esküjüket. „A tisztavatás utáni légiparádéra is annak jegyében készülnek, hogy méltóképpen ünnepelhessék a magyar államalapítást” – emelte ki az altábornagy.

 

A parancsnok az MTI-nek elmondta: a légiparádén a Magyar Honvédség valamennyi géptípusa részt vesz: a Duna budapesti szakasza felett megjelennek a Gripen vadászgépek, a kiképzőgépek, a szállítógépek, továbbá a Mi-24-es, Mi-17-es, valamint a H145M típusú helikopterek is.

 

MTI/Kispest.info

Fotó: Ujvári Sándor/MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Két éven belül kész az új KÖKI vasútállomás is

Modern és akadálymentes lesz a megújuló Kőbánya-Kispest vasútállomás, amely a tervek szerint 2019-re készül el, és tökéletesen illeszkedik majd a KÖKI már átépített, felújított arculatához.

Új BKK ügyfélközpont a KÖKI-n

Kőbánya-Kispest metróállomásnál nyitotta meg a Budapesti Közlekedési Központ a legújabb ügyfélközpontját a hét elején. A BKK új, európai színvonalú integrált szolgáltatásokat nyújtó ügyfélközpontjaiban a közlekedéssel kapcsolatos minden ügy elintézhető: jegy- és bérletvásárlás, közlekedési információk, taxipanasz-kezelés, MOL Bubihoz fűződő ügyintézés és általános utastájékoztatás. Az új ügyfélközpont a fővárosi utasok kiszolgálásán túl turisztikai szempontból is kiemelt fontosságú, ugyanis a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér közelsége miatt a hazánkba érkező turistáknak is segítséget nyújt.

Telefonon és email-ben is lehet időpontot foglalni az Egészségügyi Intézetben

A járványhelyzet kedvező alakulása lehetővé tette, hogy ismét teljeskörű ellátást nyújtson a Kispesti Egészségügyi Intézet, de továbbra is be kell tartani a bevezetett óvó-védő intézkedéseket, különösen, ha figyelembe vesszük a környező országok aggasztóan emelkedő esetszámokat. Emiatt a lakosság türelmét kérte Dr. Kumin Marianna, az intézet főorvos-főigazgatója, és jelezte, hogy a telefonos időpont egyeztetés mellett lehetőség van elektronikus úton is megtenni ezt.

Felavatták a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet új diagnosztikai központját

Ünnepélyes keretek között avatták fel a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet minden igényt kielégítő, modern diagnosztikai központját. A fejlesztés, amely az új épületszárnyat, a kapcsolódó orvostechnológiai eszközbeszerzéseket és a parkoló bővítését foglalja magában a kormány Egészséges Budapest Programjának forrásaiból valósult meg, összesen 770 millió forintból. Az új épületrészben MR-, CT- és csontsűrűség-vizsgálatot is el tudnak végezni a szakemberek. Az átadóünnepségen jelen volt Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, Dobosi Zsolt, a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet főigazgatója, valamint Földesi Gyula és Németh Szilárd Fidesz-KDNP-s országgyűlési képviselők is.