Az Elf Bar, amit sokan csak Manórúdnak hívnak, egyre nagyobb teret hódít az illegális piacon. A többféle ízben, akár magas nikotintartalommal is elérhető elektromos cigaretta az általános iskolások körében is megjelent, ezért a rendőrök iskolákban tartanak előadásokat, felhívva a gyerekek figyelmét az Elf Bar veszélyeire.

A fiatalkorúak egészségének védelme rendkívül fontos ügy, és mivel a tanév kezdetével ismét fellendülés következhet, ezért az Elf Bar elleni közös fellépés elengedhetetlen – írta a rendőrség hivatalos oldala azt követően, hogy dombóvári rendőrök tartottak előadást az egészségre súlyosan ártalmas illegális termékekről a település egyik általános iskolájában.

 

„A gyártók főként a tinédzsereket, nem ritkán a 10-14 éves gyermekeket célozzák meg ezzel a dohánytermékkel, média online felületeket is használva.  Az Elf Bar kommunikációjában azt a téves látszatot keltik, hogy az nem veszélyes és nem okoz függőséget” – írta a police.hu, megjegyezve, hogy ezek az eszközök legkönnyebben a színes hengeres formájukról ismerhetők fel, dobozukon gyakran színes grafika vagy rajzfilmfigura látható.

 

A rendőrség hangsúlyozza, ez a termék azért is veszélyes, mert pontos összetevői ismeretlenek, ellenőrizetlenek. „A termékben a szívás hatására nikotin sóval átitatott vatta hevül, majd ez a nikotinos pára különböző ízesítéssel vegyül. Nagyon kevés a hiteles információ a termék összetevőit illetően, és hogy a belélegzett, különböző kémiai folyamatok során keletkező párának mik az élettani hatásai” – részletezik. Mint írták, még a legkisebb, 800 szívásra elegendő töltéssel rendelkező termék nikotintartalma is 3-4 doboz hagyományos cigarettának felel meg, ezért a használata könnyen nikotin túladagoláshoz vezethet.

 

Azt is fontos tudni, hogy az Elf Bar tartása és kereskedelme egyaránt illegális. „Alapvetően az elektronikus cigaretták és a dohányzást imitáló elektronikus eszközök forgalmazása nem illegális, ha az ízesítés nélküli, és a forgalmazó dohánytermék-kiskereskedelmi jogosultsággal, és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága által kiadott dohánytermék-kiskereskedelmi engedéllyel rendelkezik (azaz e termékkategória kizárólag dohányboltban forgalmazható). Az ízesített termékek forgalmazása tilos Magyarországon!” – hívja fel a figyelmet a rendőség, hangsúlyozva: aki Elf Barral kereskedik, azt a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága 5 millió forinttól 500 millió forintig terjedő bírsággal sújthatja.

 

Hozzátették: Azzal szemben, akinél ilyen terméket talál a hatóság – a Nemzeti Adó- és Vámhivatal -, arra jövedéki bírságot szabhatnak ki.

 

Fotó: facebook.com; Elfbar.official

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Két éven belül kész az új KÖKI vasútállomás is

Modern és akadálymentes lesz a megújuló Kőbánya-Kispest vasútállomás, amely a tervek szerint 2019-re készül el, és tökéletesen illeszkedik majd a KÖKI már átépített, felújított arculatához.

Új BKK ügyfélközpont a KÖKI-n

Kőbánya-Kispest metróállomásnál nyitotta meg a Budapesti Közlekedési Központ a legújabb ügyfélközpontját a hét elején. A BKK új, európai színvonalú integrált szolgáltatásokat nyújtó ügyfélközpontjaiban a közlekedéssel kapcsolatos minden ügy elintézhető: jegy- és bérletvásárlás, közlekedési információk, taxipanasz-kezelés, MOL Bubihoz fűződő ügyintézés és általános utastájékoztatás. Az új ügyfélközpont a fővárosi utasok kiszolgálásán túl turisztikai szempontból is kiemelt fontosságú, ugyanis a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér közelsége miatt a hazánkba érkező turistáknak is segítséget nyújt.

BKK közlemény: Két napon át késő este és éjszaka lezárjuk a Sibrik Miklós úti felüljárót

A Sibrik Miklós úti felüljáró újjáépítéséhez kapcsolódó bontási munkák miatt szeptember 11-én, csütörtökön és 12-én, pénteken késő este és éjszaka 22:00 és 4:00 között lezárjuk a felüljárót. Ezért az erre közlekedő nappali járataink a késő esti időszakban, éjszakai buszaink pedig teljes üzemidejükben a felüljárót elkerülve, módosított útvonalon közlekednek a lezárás idején. Az előttünk álló körülbelül egy évben több alkalommal kerül még sor hasonló késő esti, éjszakai forgalomkorlátozásokra annak érdekében, hogy a közúti forgalom a híd teljes újjáépítése idején a nappali órákban fenntartható legyen. A rekonstrukciós munkák – amelyek során kicseréljük az átkelő teljes szerkezetét, valamint új útpályát építünk, a gyalogos járdán pedig részben kerékpársávot, részben közös használatú gyalogos-kerékpáros útfelületet hozunk létre – első fázisa a befejezéséhez közeledik. Az újjáépítést a Fővárosi Önkormányzat közútkezelőjeként a Budapesti Közlekedési Központ végzi.

A kóbor macskákat ivartalanítják

Több mint negyven gazdátlan, közterületen élő macskát ivartalanított Kispesten két civil szervezet. A macskák túlszaporodása nemcsak állatvédelmi, ökológiai probléma is egyben.