Az adventi koszorú utolsó gyertyáját a lakosokkal közösen, egy hangulatos, zenés alkalmon gyújtják meg a kispesti kormánypárti képviselők most vasárnap, december 18-án.

Kispesten az adventi koszorú állítására sokáig nem volt példa, éppen ezért a helyi Fidesz-KDNP frakció 2017-ben úgy döntött, saját koszorút helyez ki az ilyenkor ünnepi díszbe „öltöző” Templom téren. E szokás mostanra már hagyománnyá vált, így a korábbi évekhez hasonlóan a képviselők idén is elkészítették koszorújukat, amely a kerület karácsonyfája és az itt felállított jászol mellé került. Ide várják majd a kispestieket december 18-án vasárnap, 17 órától. „Forró teával és süteménnyel várunk mindenkit szeretettel” – közölte Facebook-oldalán a frakció, amelynek képviselői a lakosokkal együtt gyújtják meg az adventi koszorú utolsó, negyedik gyertyáját ezen az alkalmon.

 

Adventi koszorút a feljegyzések szerint először a 19. század közepén, Németalföldön állítottak, Európa-szerte e szokás azonban csak 20. században terjedt el. Kezdetben 28 gyertyát gyújtottak meg, idővel ez a szám négyre, az adventi vasárnapok számára csökkent. A koszorú első gyertyája a hit gyertyája, amely Ádámot és Évát szimbolizálja. A második, a remény gyertyája a zsidó nép jelképe, a harmadik, örömöt szimbolizáló gyertya Szűz Máriára utal, míg a negyedik, szeretet jelképező gyertya Keresztelő Szent Jánosra utal. A koszorú formája a szeretetet, örökzöld ágai pedig a reményt és az életet jelképezik. A gyertyák karácsonyig gyarapodó fénye pedig Jézus eljövetelének közeledtére utal.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Akikre büszkék lehetünk

Ünnepélyes keretek között, összesen 72-en vehették át elismeréseiket két egymást követő napon a Kispest önálló településsé válásának 150. évfordulója alkalmából tartott képviselő-testületi üléseken. A 2020-as és 2021-es esztendő kitüntető címeit a KMO-ban adták át azoknak, akik kiemelkedő munkásságukkal öregbítették Kispest hírnevét, illetve végezték vagy végzik munkájukat a kerületért, a kerületiekért. Mint az lenni szokott, az ünnepségen díszpolgárokat is avattak – összesen 6-an kapták meg a címet.

Tarjányi András, a kispestiek cipésze@0

Bizonyára nem túlzás, ha azt mondjuk, hogy Tarjányi András cipészt nem csupán Wekerlén, de egész Kispesten ismerik. Ő ugyanis tősgyökeres wekerlei, ráadásul 1992 óta javítja a kerületiek cipőit, táskáit és ápolja a lelküket. Véleménye szerint ugyanis egy jó cipész egy kicsit pszichológus is. Erről mi is megbizonyosodtunk, amikor nála jártunk…

A rendvédelmi szervek dolgozóit tüntette ki nemrég az önkormányzat

Az év rendőre Lakatos János rendőr zászlós, az év tűzoltója Soltész Péter…

„Minden, ami szemüveg, minden, ami javítás”

Az ország legkülönbözőbb pontjairól érkeznek a javítandó szemüvegek nap mint nap egy wekerlei családi házban kialakított műhelybe: itt él és dolgozik Csanaki György látszerész mester, aki hosszú évtizedek óta foglalkozik a szakmával – nemcsak a környékben élők nagy örömére. Jelenleg több mint 200 látszerész boltnak dolgozik, ugyanakkor sokan személyesen keresik fel a szakembert, aki a javításokat nemcsak precízen, hanem rendkívül gyorsan is végzi. Műhelye Wekerletelepen (1192 Budapest), a Mészáros Lőrinc utca 43. szám alatt található; bővebb információk a cikkben.