A Kisvárdát látja vendégül a Budapest Honvéd FC az OTP Bank Liga 18. fordulójában február 4-én, szombaton. Noha a 17 órakor kezdődő találkozón a csapatoknak zárt kapuk mögött kell pályára lépniük, a kispestieknek nem kell teljesen nélkülözniük a drukkerek támogatását.

„Egyrészt a találkozón ott lehetnek a 14 éven aluli gyerekek, míg az idősebbeket a Lipták Grundon várjuk. A szurkolói pub mellett klubunk közreműködésével kivetítőn nézhetitek a szombaton 17:00 órakor kezdődő bajnokit (amennyiben az időjárás is engedi, míg eső esetén, a pubban tudjátok követni a meccset), emellett pedig meleg teával is készülünk a számotokra, ráadásul a Lipták Grund kínálata sem nélkülözi a finom ételeket és italokat. Ami pedig a mérkőzést illeti, a találkozón kizárólag a 14 éven aluliak, illetve a vendégcsapat szurkolói lehetnek ott” – írja a honvedfc.hu.

 

A piros-feketék hivatalos oldala felhívja a Honvéd-szurkolók figyelmét arra, hogy már a vendégjegy kiadása is megtagadható a pénztáraknál, amennyiben csapatunk drukkere próbál oda belépőt vásárolni. „Azon személyektől, akik láthatóan nem a Kisvárda szurkolói, a biztonsági szolgálat megtagadhatja a belépést (a jegyár visszatérítése nélkül), illetve a mérkőzés közben is kivezethetők lesznek.”

 

Fotó: honvedfc.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Fővárosi strandkörkép

A nyári melegben megtelnek a strandok és uszodák szerte Budapesten. Összegyűjtöttük a fővárosi és agglomerációban található strandokkal kapcsolatos tudnivalókat.

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Kosz és káosz az Attila utcában

Kispest talán egyik legaggasztóbb állapotú része az Attila utca, amelynek rendezése úgy tűnik, kifog az önkormányzaton. Kosz, szemét, rendetlenség, és térfigyelő kamera, amely mintha azért lenne, hogy lehessen a lomokat valami alá pakolni.

Megújult a nyugdíjasház

Harminc milliós pályázati forrással kiegészítve energetikai felújításon esett át a Kispesti Nyugdíjasház.…