Még mindig hajthatatlan Gajda Péter polgármester és Karácsony Gergely főpolgármester, hiába kérték a Hunyadi utcai lakók, hogy ne ott legyen bicikliút, egy éve süket fülekre találnak. Úgy tűnik hiába írták alá a tiltakozó petíciót is 147-en, és hiába próbált szót kérni ebben az ügyben Dódity Gabriella fideszes önkormányzati és fővárosi képviselő is a testületi ülésen. A baloldal továbbra is erőből nyomja le mindenki torkán az elhibázott elképzelést.

Míg a baloldal rendre demokráciát hirdet, addig éppen az ellenkezőjét cselekszi. Karácsony Gergely élő példája ennek, hiszen erőből nyomja le programjait a fővárosiak torkán, ahogy Gajda Péter is a kerületben. A Hunyadi utcai biciklisávok felfestése jól példázza mindezt, hiszen a lakók kivétel nélkül ellenezték már egy éve, hogy abban a nagy forgalmat bonyolító, egyébként szűk utcában kivitelezzék a „fejlesztést”. Szerintük a kertváros erre alkalmasabb volna. Gajda Péter és köre egy éve hitegette Dódity Gabriella fideszes kispesti és fővárosi képviselőt, aki több alkalommal felhívta a kispesti testület figyelmét a lehetséges problémákra, de magukat a Hunyadi utcában élőket is, hogy felülvizsgálják a kérdést. 

 

„ A Hunyadi utcai kerékpársáv felülvizsgálatát 147 lakó kérte aláírásával megerősítve. Nagyságrendileg ennyi ingatlan van az utcában, ami azt jelenti, hogy a Hunyadi utcában élők döntő többsége követeli a felülvizsgálatot. Ez várható volt, hiszen a baloldali vezetésű önkormányzat az elmúlt egy évben sem tett egy lépést sem annak érdekében, hogy meghallgassák az utcában élőket. Holott ezt saját maguk meg is ígérték többször, legrégebben a megvalósítás megfogalmazásakor. A lakók leveleire sem válaszoltak, mint ahogyan az egy évvel ezelőtt megküldött levelemre sem küldött választ Gajda Péter. Pedig abban szintén a Hunyadi utcában élők véleményét olvashatta volna el, ha érdekelte volna”–mondta Dódity Gabriella.

 

Az aláírásgyűjtést megelőzően, a lakók már az utcára is kivonultak, de minden hiába

A Hunyadi utcában élők csak nehezen tudnak hazajutni autóval az újonnan felfestett bicikliút miatt, de egy mikrót sem tudnak házhoz rendelni, parkolni nem lehet, sem a saját udvarukba kanyarodni az útról. A felfestést csak részlegesen tudták kivitelezni, mert a helyiek nem álltak arrébb autóikkal. A lakosság az utcán tiltakozott. A helyieknek annyit sikerült kiharcolniuk, hogy legalább fogadja őket a Gajda Péter vezette önkormányzat, igaz, az órákig tartó találkozón semmi érdemi nem történt.

 

A pórul járt lakosságon még nyerészkedik is a kispesti baloldal

Miközben a baloldali városvezetés hallatlanná teszi a lakók problémáját és tiltakozását, addig a parkolási bírságolás nagyban zajlik a Hunyadi utcában. Érthető módon a helyiek között egy jobban forrnak az indulatok, hiszen a mindkét irányban felfestett biciklisáv miatt, egyáltalán nem parkolhatnak az utcában, de a környék leterheltsége miatt, annak környékén sem. Azokat a lakókat, akik mégis felállnak a házuk előtti, egyébként szűk járdára –másképpen nem tudnak parkolni, ugyanis az úttest is szűk, ráadásul kétirányú forgalmat bonyolít és a Galvani utat tehermentesíti–, sorra bírságolják. De a felháborodott lakosságot már sokszor ez sem érdekli…

 

Mint ismert, Kispesten még a Tarlós István főpolgármester idején elnyert uniós pályázati forrásból épít bicikliutat Karácsony Gergely, azaz a főváros. Annak idején a fejlesztés több kerületet is érintett volna, de mára ezt a balos kerületek elmeszelték. Gajda Péter talán az egyetlen polgármester, aki megvalósítja, de a jelek szerint rosszul. Az elképzelés szerint, miután Tarlós elnyerte a pénzt, a városrészek feladata volt megtervezni, hogy hol is fusson az a bicikliút. A kispesti önkormányzat az Üllői út teljes vonalát és a Galvani utat tehermentesítő Hunyadi utcát jelölte ki. Azóta áll a bál.

 

forrás:fb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Fővárosi strandkörkép

A nyári melegben megtelnek a strandok és uszodák szerte Budapesten. Összegyűjtöttük a fővárosi és agglomerációban található strandokkal kapcsolatos tudnivalókat.

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Kosz és káosz az Attila utcában

Kispest talán egyik legaggasztóbb állapotú része az Attila utca, amelynek rendezése úgy tűnik, kifog az önkormányzaton. Kosz, szemét, rendetlenség, és térfigyelő kamera, amely mintha azért lenne, hogy lehessen a lomokat valami alá pakolni.

Megújult a nyugdíjasház

Harminc milliós pályázati forrással kiegészítve energetikai felújításon esett át a Kispesti Nyugdíjasház.…