Bizonyára sokak számára ismertek a 2019 őszén napvilágot látott korrupciógyanús hangfelvételek, amelyeken egy, Lackner Csaba önkormányzati képviselőre megtévesztésig hasonlító személy beszélt többek között arról, hogy aki a kerületi politikában nem keresi meg évente a 100 milliót, az hülye. Hallhattunk arról is, hogy hogyan osztozkodott a kispesti baloldal a pénzeken, és hogy aki jól csinálja, az külső vállalkozóktól kapja vissza ezt a pénzt. Szintén a botrányos hangfelvételekről tudhattuk meg, hogy a kispesti vagyonkezelő egykori igazgatóját, a korábbi MSZP-s önkormányzati képviselőt ezekben a körökben egyszerűen csak „Miszter 40 Százalék”-nak hívják. Ő az, akit a kirobbant botrány ellenére nemcsak a helyén hagyott a baloldal, hanem először majdnem duplájára emelte a fizetését, majd a vagyonkezelőnél nagyobb önkormányzati intézménybe, a Gazdasági Ellátó Szervezetbe telepítették a feladataival együtt. Kvázi nem Miszter 40 Százalék szűnt meg, hanem a vagyonkezelő. Mindennek semmi következménye nem lett, pedig a baloldali többségű testület még átláthatósági tanácsnokot is kinevezett Paróczai Anikó önkormányzati képviselő személyében, aki nem sokkal később lemondott erről a posztról, aminek valószínűleg nem Mr. 40 százalék megmentése és fizetésemelése, hanem a 2022-es baloldali előválasztáson eljátszott távolságtartása volt az oka.

 

A Közparktól eltűnt 43,5 millió

Kisebb hírverést kapott a korrupciógyanús botránynál, de nem kevésbé felháborító és elgondolkodtató az az eset, ami a Közpark Kft.-nél történt még az előző cégvezetés idején. A gyanú szerint valaki elutalta összesen 66 db teljesítés nélküliszámla összegét a cégből, így fél év alatt mindösszesen 43,5 millió forint kár érte a kispestieket. A rendőrség bsikkasztás miatt nyomoz, de a városvezetés olyannyira nem tartotta fontosnak közölni mindezt, hogy még a cég beszámolójából is kihagyták ezt a nem elhanyagolható részletet. Mindez ráadásul úgy történt, hogy Lackner Csaba képviselőnek, a felügyelőbizottság elnökének sem tűnt fel, legalább is erre utaló jelet nem találtunk.

 

A GESZ-ből is eltűnt több mint 40 millió

A legutóbbi eset pedig már olyannyira szürreális, hogy csak bízunk benne, kerületi kacsa az egész. A vagyonkezeléssel is foglalkozó Gazdasági Ellátó Szervezetbe állítólag besétált valaki, aki az OTP munkatársának adta ki magát, és azt mondta, a banki rendszert jött frissíteni. A GESZ-nél megadták neki a banki rendszerbe való belépéshez szükséges adatokat, a férfi pedig elutalt valahová több mint 40 millió forintot. A rendőrség ebben az ügyben is nyomoz. Az ügyek kapcsán ismét felvetődik a kérdés: a városvezetés hogyan bánik a közpénzekkel, milyen az a vezetés, ahol következmények nélkül meg lehet tenni mindezt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

BKK közlemény: Két napon át késő este és éjszaka lezárjuk a Sibrik Miklós úti felüljárót

A Sibrik Miklós úti felüljáró újjáépítéséhez kapcsolódó bontási munkák miatt szeptember 11-én, csütörtökön és 12-én, pénteken késő este és éjszaka 22:00 és 4:00 között lezárjuk a felüljárót. Ezért az erre közlekedő nappali járataink a késő esti időszakban, éjszakai buszaink pedig teljes üzemidejükben a felüljárót elkerülve, módosított útvonalon közlekednek a lezárás idején. Az előttünk álló körülbelül egy évben több alkalommal kerül még sor hasonló késő esti, éjszakai forgalomkorlátozásokra annak érdekében, hogy a közúti forgalom a híd teljes újjáépítése idején a nappali órákban fenntartható legyen. A rekonstrukciós munkák – amelyek során kicseréljük az átkelő teljes szerkezetét, valamint új útpályát építünk, a gyalogos járdán pedig részben kerékpársávot, részben közös használatú gyalogos-kerékpáros útfelületet hozunk létre – első fázisa a befejezéséhez közeledik. Az újjáépítést a Fővárosi Önkormányzat közútkezelőjeként a Budapesti Közlekedési Központ végzi.

Jogerős: Gajda Péter törvényt sértett

Törvény- és alaptörvényt sértő módon járt el Gajda Péter (MSZP) polgármester – mondta ki a Kúria, amikor pártállami időket idéző módon leragasztotta a Fidesz országgyűlési választási plakátjait. A Gajdának erre lehetőséget adó jogsértő önkormányzati rendeletet a Kúria megsemmisítette.

A kóbor macskákat ivartalanítják

Több mint negyven gazdátlan, közterületen élő macskát ivartalanított Kispesten két civil szervezet. A macskák túlszaporodása nemcsak állatvédelmi, ökológiai probléma is egyben.

A háziorvosok rezsiköltségeinek átvállalását kéri a jobboldal

A háziorvosok teljes rezsiköltségeinek átvállalását kéri az önkormányzattól a kispesti Fidesz-KDNP képviselőcsoport, mert szerintük a kerület nem versenyképes a többi kerülettel szemben a háziorvosok számára, máshol ugyanis a teljes rezsi átvállalásával csábítják és tartják meg az orvosaikat. Kispesten egyre nagyobb az orvoshiány, így az önkormányzatnak valamit lépnie kell.