Emlékezetes, több mint másfél éve borzolja a kedélyeket a Hunyadi utcában a kerékpársáv. A lakók megkérdezése és megfelelő tájékoztatása nélkül kialakított bringaút nehéz helyzetbe hozta az itt élőket. Azóta ígéretek vannak, bírságok is, megoldás azonban még mindig nincs.

Nem a kerékpársávval van a baj, hanem azzal, hogy itt és így – nagyjából ezzel a mondattal lehetne legjobban összefoglalni a kispesti kerékpársáv fejlesztés Hunyadi utcai eseményeit. Sokan azt nem értik, miért a meglehetősen nagy forgalmú utca lett kijelölve erre, hiszen a szomszédos kertvárosi utcákban problémamentesen lehet tekerni ezen a rövid szakaszon. Volt olyan önkormányzati képviselő, aki erre azzal érvelt, hogy a jobbkezes utcában fárasztó mindig fékezni. A kerület polgármestere csak azt mondta mindenre válaszul: mindez Tarlós István idejében indult el. Való igaz, a döntés, hogy legyen kerékpársáv hálózat uniós támogatással, az ő nevéhez köthető, ám az egyes kerületek döntöttek arról, mit, hol és hogyan fognak megvalósítani. A terveket, köztük a Hunyadi utcán átívelőt, a kerületi önkormányzat készítette el. De a legarcpirítóbb kétség kívül a körzet akkori DK-s önkormányzati képviselője volt, aki egész egyszerűen úgy fogalmazott: tudták, hogy a kerékpársáv nehézséget fog mindez okozni a lakóknak. A kispesti jobboldal számtalanszor kérte az évek során, hogy vizsgálják felül a terveket, mindhiába. Dódity Gabriella fővárosi képviselőként még a közgyűlésben is kérte minderre Karácsony Gergelyt. A válasz egyszerű volt, ám kevésbé lakóbarát: minden marad így, mert nem akarják az uniós forrást elveszíteni. 

 

Természetesen nem arról van szó, hogy a lakók lusták volnának sétálni az autóiktól, sokkal inkább arról, hogy a számos behajtani tilos, egyirányú, vagy betontömbbel lezárt keresztutca miatt sokkal nagyobb nehézségekbe ütköznek, mint azt a kívülállók sejtik. Hiába kertes házas övezet, sokaknak nincs autóbeállójuk, ezért rengetegen kényszerülnek naponta messze parkolóhelyet keresni. Ahogy pedig közelítünk Pesterzsébet felé, egyre nagyobb kihívások elé állítja a forgalmi rend az itt élőket. És nem elég a sok nehézség, és a be nem tartott ígéretek halmaza, még folyamatosan bírságolják is a kényszerhelyzetben lévő lakókat: a Kispesti Rendészeti Központ folyamatosan bírsággal sújtja az itt élőket. 

 

A képviselő-testületi ülésen is felmerült a probléma, ahol a városvezetés újabb ígéretekkel válaszolt: megvizsgálják, mit tehetnek. Ebben semmi újdonság nincs, ezt mondják immár évek óta sajnos.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Két éven belül kész az új KÖKI vasútállomás is

Modern és akadálymentes lesz a megújuló Kőbánya-Kispest vasútállomás, amely a tervek szerint 2019-re készül el, és tökéletesen illeszkedik majd a KÖKI már átépített, felújított arculatához.

Új BKK ügyfélközpont a KÖKI-n

Kőbánya-Kispest metróállomásnál nyitotta meg a Budapesti Közlekedési Központ a legújabb ügyfélközpontját a hét elején. A BKK új, európai színvonalú integrált szolgáltatásokat nyújtó ügyfélközpontjaiban a közlekedéssel kapcsolatos minden ügy elintézhető: jegy- és bérletvásárlás, közlekedési információk, taxipanasz-kezelés, MOL Bubihoz fűződő ügyintézés és általános utastájékoztatás. Az új ügyfélközpont a fővárosi utasok kiszolgálásán túl turisztikai szempontból is kiemelt fontosságú, ugyanis a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér közelsége miatt a hazánkba érkező turistáknak is segítséget nyújt.

Telefonon és email-ben is lehet időpontot foglalni az Egészségügyi Intézetben

A járványhelyzet kedvező alakulása lehetővé tette, hogy ismét teljeskörű ellátást nyújtson a Kispesti Egészségügyi Intézet, de továbbra is be kell tartani a bevezetett óvó-védő intézkedéseket, különösen, ha figyelembe vesszük a környező országok aggasztóan emelkedő esetszámokat. Emiatt a lakosság türelmét kérte Dr. Kumin Marianna, az intézet főorvos-főigazgatója, és jelezte, hogy a telefonos időpont egyeztetés mellett lehetőség van elektronikus úton is megtenni ezt.

Felavatták a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet új diagnosztikai központját

Ünnepélyes keretek között avatták fel a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet minden igényt kielégítő, modern diagnosztikai központját. A fejlesztés, amely az új épületszárnyat, a kapcsolódó orvostechnológiai eszközbeszerzéseket és a parkoló bővítését foglalja magában a kormány Egészséges Budapest Programjának forrásaiból valósult meg, összesen 770 millió forintból. Az új épületrészben MR-, CT- és csontsűrűség-vizsgálatot is el tudnak végezni a szakemberek. Az átadóünnepségen jelen volt Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, Dobosi Zsolt, a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet főigazgatója, valamint Földesi Gyula és Németh Szilárd Fidesz-KDNP-s országgyűlési képviselők is.